2010. október 13., szerda

Császármorzsa


Összekeverünk 2,5 dl tejet 10 dkg darával, 7 dkg liszttel és 1 órát pihentetjük. 3 tojás sárgáját kikeverjük 5 dkg cukorral, és hozzáadjuk a tejes masszához. Majd könnyedén belekeverjük a 3 tojás fehérjéből 5 dkg cukorral vert kemény habot. Adunk hozzá 1 cs: vaníliát és egy citrom reszelt héjját. Egy magas falú teflon serpenyőbe felforrósítunk 5 dkg vajat, beleöntjük a masszát és állandóan kevergetve addig sütjük míg morzsákra hull és szép piros lessz. Bármilyen dzsemmel tálaljuk.

Frankfurti leves


Hozzávalók 4 személyre:
- 40 dkg kelkáposzta
- 1 fej vöröshagyma
- 1 gerezd fokhagyma
- 2 nagyobb burgonya
- 1 dl olaj
- kevés liszt
- 20 dkg virsli
- 1 csokor petrezselyem
- 1,5 dl tejföl
- majoranna, só, bors ízlés szerint

Elkészítés:
A finomra vágott vöröshagymát az olaj felében megpároljuk. Hozzátesszük a zúzott fokhagymát és a kis kockákra vágott burgonyát. Sózzuk, borsozzuk, meghintjük majorannával és finomra vágott petrezselyemmel (egy-két levelet tegyünk félre a tálaláshoz).
Felengedjük vízzel. Mikor a burgonya már félig megfőtt, hozzáadjuk a vékony csíkokra vágott kelkáposztát is.
Az olaj másik feléből kevés liszttel rántást készítünk, ehhez adjuk hozzá a tejfölt, simára keverjük, majd besűrítjük vele a forrásban lévő frankfurti levest.
Összeforraljuk, s csak a végén tesszük bele az előzőleg pár csepp olajon megpirított virslikarikákat. Petrezselyemmel díszítjük.

2010. október 7., csütörtök

Májas csirkerolád


Hozzávalók 4 személyre :
4 fél csirkemell filé, 15 dkg csirkemáj, 5 dkg füstölt szalonna, 1 fej vöröshagyma, 1ek. zsemlemorzsa, petrezselyem

A csirkemellet kiklopfoljuk, sózzuk, borsózzuk. A májat megtisztítjuk és felaprózzuk. A szalonnát és hagymát apró kockára vágjuk.

Egy serpenyőben a szalonnakockákat kisütjük, majd a hagymát megpároljuk benne. Hozzáadjuk a májat, összesütjük, végül a zsemlemorzsát hozzákeverjük. Hagyjuk kihűlni.

A kiklopfolt csirkemelleken eloszlatjuk a májas masszát, megszórjuk petrezselyemmel, feltekerjük. A szokásos módon bepanírozzuk, ha kell fogvájóval összetűzzük. Bő olajban kisütjük. Én rizi-bizit és hasábburgonyát tálaltam hozzá.

Mustáros csirkemell hagymával


A csirkemelleket vágjuk félbe, egy kissé klopfoljuk ki, de a szeletek ne legyenek túl vékonyak. Sózzuk, borsozzuk, és mindkét oldalát kenjük be bőven mustárral. ( ezt a sütés előtt pár órával készítsük elő )

Egy nagyobb serpenyőben hevítsünk olajat és hirtelen pirítsuk meg a hússzeleteket.

Ezután tegyük a lángot takarékra és a szórjunk a serpenyőbe ízlés szerinti mennyiségű szeletelt hagymát és aprított fokhagymát, majd kb. még 10 percig süssük.

Egyszerűen és gyorsan elkészíthető, nagyon finom étel. Hasábburgonyával vagy párolt zöld körettel ajánlom.

Fonott pulyka


Egy nagy darab pulykamellet veszek, hosszú csíkokra vágom. Összefogom bacon szalonnával és három csíkot, mint a copfot összefonom. Ezeket a fonatokat bepácolom. A páchoz a tejbe teszek vegetát, hagymakrémet, fokhagymakrémet, pulykafűszert, vagy ami van otthon. Egy éjszakára hűtőbe teszem. Másnap egy tepsibe fektetem a fonatokak, mellé dobok gyöngyhagymát, kb. 1 dl. vizet, kevés olajat és lefedem fóliával. Sütés közben időnként locsolgatom. Ha puha leveszem a fóliát és megpirítom.

Gyöngyhagymát ha nem találok, akkor leöblítem a savanyú gyöngyhagymát, mert az mindig van a boltban és előre is megvehetem. Ha akarsz aszalt szilvát is lehet mellé dobni. Azért kell tejben pácolni, hogy ne legyen száraz a hús.

Képekben lépésről-lépésre:

2010. október 6., szerda

Dinnye süti


Piros részhez: 12,5 dkg margarin, 20 dkg darált keksz, 10 dkg porcukor, 1 piros ételfesték, 1 rumaroma, 2-3 cl. sárgadinnye vodka vagy víz

Zöld részhez: 12,5 dkg margarin, 30 dkg darált keksz, 1 zöld ételszínezék, 10 dkg porcukor2-3 cl sárgadinnye vodka vagy víz

A magokhoz kevés tortabevonó

Elkészítés:
A piros masszából készítünk 6 db. Egyforma golyót, és a zöld masszát is elosztjuk 6 felé, és ezzel beburkoljuk a piros golyókat. 1 éjszakára hűtőbe tesszük, utána elővesszük és mindegyik dinnyét jó éles késsel 8 felé vágjuk. Érdemes úgy szeletelni, hogy először félbe vágni, utána vágott felével lefelé fordítva darabolni tovább. Ha nem így járunk el, akkor morzsálódik a zöld széle. Én csak a második adagnál jöttem rá, hogy így lesz szép.
Miután ügyesen felszeltük, olvasztott csokiból kis magokat pötyögtetünk mindegyik szelet mindkét oldalára egy fogvájó segítségével vagy mint a képen látható csokidarával is megszórhatjuk.

A piros részhez a recept eredetileg sárgadinnye aromát ír de mivel szinte sehol nem lehet kapni így szerintem megteszi a rumaroma is.

2010. október 1., péntek

Lekváros linzer


Hozzávalók kb. 20 darabhoz:

10 dkg porcukor
20 dkg vaj
30 dkg liszt
1 csomag vaníliás cukor
fél citrom reszelt héja
1 tojás szétválasztva
5 dkg dió darálva
baracklekvár

A puha vajat összemorzsoljuk a liszttel. Belekeverjük a porcukrot, a citromhéjat és a tojássárgát. Éppen csak összeállítjuk, nem kell gyúrni. Folpackba csomagolva legalább fél órára hűtőbe tesszük. Maradhat tovább is (nálam például vasárnaptól szerdáig), de vegyük ki jóval a felhasználás előtt. Nem baj, ha szobahőmérsékletű lesz, csak a kézmelegről kell visszahűlnie. Jól meglisztezett deszkán kinyújtjuk, és a felét kiszaggatjuk. Nekem van egy kb. 8 cm átmérőjű cakkos szélű szaggatóm, sőt egy olyan is volt, aminek a közepében lyuk volt, de az elveszett. A kiszaggatott darabokat sütőpapírral bélelt sütőlemezre tesszük. A megmaradt tésztát megkenjük az enyhén felvert tojásfehérjével és megszórjuk a darált dióval. Ezt is kiszaggatjuk. Ha megtaláltuk a lyukas szaggatót, akkor azzal, ha nem, akkor keressünk valami kicsi kiszúrót, amivel a diós darabok közepére egy lyukat vágunk. A leeső széleket újra összeállítjuk és a fentiek szerint járunk el. 175 fokos sütőben éppen csak addig sütjük, amíg egy kis színt kap. Hagyjuk teljesen kihűlni, és egy sima és egy diós darabot baracklekvárral összeragasztunk.Igazán két nap múlva kezd jó lenni.

Piskótatekercs


Felverünk 4 tojás fehérjét habnak kevés sóval. Hozzáadunk 4 evőkanál kristálycukrot, és addig verjük tovább, míg fényes nem lesz. Belekeverjük a 4 tojás sárgáját. kanalanként hozzáadunk 4 evőkanál lisztet, majd 1 mokkáskanál sütőport és 2 mokkáskanál vaníliakivonatot. A nagy gáztepsit kibéleljük sütőpapírral, és a masszát egyenletesen rákenjük. 175 fokra előmelegített sütőben addig sütjük, míg egy kis színt kap, és tapintásra rugalmas. Ha kivettük a sütőből, először tepsistől leejtjük a konyhakőre kb. 1 méter magasságból, így egyenletesen vastag lesz. A tetejére teszünk egy ugyanakkora sütőpapírt, mint amekkorát a tepsibe tettünk, és a tésztát egy tiszta kiterített konyharuhára borítjuk. A szélén kezdve, óvatosan lefejtjük róla felülre került sütőpapírt, és az alul lévő papír segítségével többször feltekerjük. Kihajtva hagyjuk kihűlni. Ekkor megkenjük baracklekvárral, és miközben lefejtjük róla a papírt, óvatosan feltekerjük. Megszórjuk porcukorral.

Házi túrós lepény


Hozzávalók egy 20 x 20 cm-es tepsihez:

A tésztához
20 dkg liszt
6 dkg vaj
2 dkg élesztő
Kb. 2 dl tej
1 kockacukor

A töltelékhez:
1 kg túró
2 evőkanál liszt
2 tojás
1 teáskanál só

A tetejére:
1 pohár tejföl
1 tojás
1 evőkanál kristálycukor
1 csapott teáskanál só

A tejet meglangyosítjuk, feloldjuk benne a kockacukrot és az élesztőt. Amíg az élesztő felfut, megolvasztjuk a vajat, és kis részével kikenjük a tepsit. A lisztet nagy tálba tesszük, hozzáadjuk a sót, és a felfutott élesztőt. Összegyúrjuk, ha szükséges teszünk még hozzá tejet. Hozzáöntjük az olvasztott vajat is, és addig dagasztjuk, míg az edénytől, és a kezünktől is elválik a tészta. Letakarjuk a tálat egy konyharuhával, és a tésztát csak addig kelesztjük, amíg elkészítjük a tölteléket. A túrót összegyúrjuk a liszttel, sóval és a két tojással. A tésztát a tepsire nyomkodjuk, nem szükséges külön kinyújtani. A tetejére símítjuk egyenletesen a tölteléket, úgy hogy a széleken kicsit kilátsszon a tészta. A tejfölt összekeverjük a tojással, és a cukorral. Ezt a masszát a túró tetejére kenjük, és a lepényt 200 fokra előmelegített sütőben addig sütjük, míg a teteje szép színű nem lesz. Langyosan szeleteljük nagy kockákra.

Sós rúd (3 tepsihez)


Hozzávalók:
50 dkg liszt
25 dkg vaj
3-4 kanál tejföl
1,5 dl tej
3 dkg élesztő
2 kockacukor
2 púpozott teáskanál só
2 tojás

A tejet meglangyosítjuk, feloldjuk benne a kockacukrot, és hozzáadjuk az élesztőt. Amíg felfut, elmorzsoljuk a vajat a sós liszttel. Ezután hozzáadunk 1 tojást, meg egy sárgáját, a felfuttatott élesztőt. Összegyúrjuk, és fokozatosan annyi tejfölt adunk hozzá, hogy puha, jól gyúrható tésztát kapjunk. Ebben a fázisban én fóliába csomagolom, és egy éjszakára hűtőbe teszem, mert szerintem akkor porhanyósabb, és jobban kel sülés közben. Másnap reggel kinyújtjuk kb. 1 cm vastagságúra. Levágjuk a görbe széleit. A megmaradt tojásfehérjét felverjük, bekenjük vele a tésztát és bőven megszórjuk köménymaggal. Ízlés szerinti hosszúságú. és szélességű rudakra vágjuk pizzavágóval. A maradékot még egyszer kinyújtjuk, és hasonlóan járunk el. 175 fokon megsütjük.

Sajtos papucs


Hozzávalók kb. 30 darabhoz

A tésztához:
40 dkg liszt
20 dkg vaj
1 tojás
2 dkg élesztő
1 dl tej
1 teáskanál cukor
1 púpozott teáskanál só
Szükség szerint tejföl (néhány kanál)
1 tojás a kenéshez

A sajtkrémhez:
3 dkg liszt
1 tojás
2 dl tej
7 dkg reszelt sajt
3 dkg vaj
Só, fehér bors

Szóráshoz:
8 dkg reszelt sajt


Először elkészítjük a sajtkrémet. A tojást elkeverjük 4 dkg reszelt sajttal, a liszttel és a fűszerekkel. Apródonként hozzáadjuk a tejet, és kavargatva krémmé főzzük. Ha kész, levesszük a tűzről, és még melegen beletesszük a vajat, és a maradék reszelt sajtot. Simára keverjük, hagyjuk kihűlni.

A tésztához az élesztőt a langyos tejjel és a cukorral felfuttatjuk. A lisztet elmorzsoljuk a puha vajjal, sózzuk, hozzáadjuk a tojást és az élesztős tejet. Összegyúrjuk úgy, hogy közepesen lágy tésztát kapjunk. Ha szükséges, tejfölt tehetünk még bele. Érdemes egy éjszakán át hűtőben tartani, mert akkor sokkal omlósabb lesz.

Másnap kinyújtjuk kb. 8 mm vastagságúra, és egy közepes pogácsaszaggatóval kiszúrjuk. A tetejét megkenjük a felvert tojással, és a korongok egyharmadát felhajtjuk, kicsit össze is nyomjuk. 175 fokon sütjük.


Ha a tészta kihűlt, a mélyedésbe sajtkrémet kenünk (bőven), és megszórjuk reszelt sajttal

Bécsi kocka


Hozzávalók kb. 20 darabhoz:

A tésztához:
45 dkg liszt
30 dkg vaj
15 dkg porcukor
1 csomag bourbon vaníliás cukor
1 tojássárga
10 dkg dió
1 csipet só
Őrölt fahéj, vagy mézeskalácsfűszer

A krémhez:
25 dkg dió
20 dkg porcukor
Rum
1 citrom héja
Néhány kanál tejszín

A sütőt előmelegítjük 175 fokra. A dióból kiválogatunk 20 szép gerezdet, a maradékot megdaráljuk és külön kimérjük a tésztához és a krémhez való mennyiségeket. A liszthez hozzáadjuk a sót, a fahéjat, vagy a mézeskalácsfűszert, a vaníliás cukrot, és elmorzsoljuk a szobahőmérsékletű vajjal. Beleszitáljuk a porcukrot, hozzáadjuk a darált diót, és amikor ezekkel is összegyúrtuk a tésztát, akkor hozzáadjuk a tojássárgát, és összeállítjuk. Egy sütőlemezt kibélelünk sütőpapírral. Mivel a tészta elég lágy, én azt a megoldást választottam, hogy a tepsin nyújtottam el. Vissza lehetne hűteni kb. 1 óra alatt hűtőszekrényben, de én attól tartottam, hogy akkor majd elnyújtani nem lehet, és inkább az előző módon csináltam. A sütőben addig sütjük, míg egy kis színt kap a teteje, és tapintásra nem lágy. Ha kisült, még forrón levágjuk a széleit, és kettévágjuk. Az egyik felét egyforma kockákra vágjuk. Hagyjuk kihűlni.
Amíg a sütemény sül, elkészítjük a krémet. A porcukrot egy lábasba tesszük, és kevés vizet öntünk rá. Cukorszirupot főzünk belőle, hozzáadjuk a diót, és sűrűre főzzük. Belereszeljük a citromhéjat, és ízlés szerint rumot teszünk bele (2-3 cent). Hagyjuk kihűlni. Ha a tésztalap, és a krém is kihűlt, a krémet botmixerrel felhabosítjuk. Ha szükséges, pár evőkanál tejszínt adhatunk hozzá szükség szerint. Az egyben hagyott lapot kenjük meg a krémmel (egy evőkanálnyit hagyjunk meg a díszítéshez), és rakosgassuk rá a kockára vágott darabokat. Egy órát pihentessük hűtőszekrényben, utána vágjuk át végig a szeleteket. Szórjuk be porcukorral a süteményt. Mindegyik kocka tetejére tegyünk egy csöpp krémet, és erre ragasszuk rá az előzetesen kiválogatott diógerezdeket.
Körülbelül 1 óra, amíg tészta kisül, és a krém is elkészül. A többi lépés már csak pár percet vesz igénybe.

Habos meggyes


10 dkg rama
15 dkg liszt
5 dkg porcukor
1 tojás

1ü. meggybefőtt
1cs. vaniliás puding, 4-5 kanál cukor,fahéj
2 tojásfehérje
10 dkg cukor,citromhéj
1 kanál étkezési keményítő

A margarint elmorzsolom a liszttel és a porcukorral,majd a tojással.Egy nagyon ragacsos tésztát kapok,amit egy órára hűtőbe teszek.Kiveszem,lisztezett deszkán kinyújtom,és a formába nyomkodom.180 fokon világosra sütöm,kiveszem.
Közben elkészítem a tölteléket,egy üveg meggyet lecsepegtetek.
1 vaniliás pudingport 4-5 kanál cukorral elkeverek,felöntöm 3dl meggylével,sűrűre főzöm,mikor kész,belekeverem a meggyeket,és egy kanál fahéjat.Kicsit hül.Addig 2 tojás fehérjéből 10dkg cukorral habot verek,a végén egy citrom reszelt héját,és egy kanál keményítőt teszek bele.A meggyes tölteléket a sült tésztára teszem,elsimítom,rá a hab,amit villával összeborzolok.180 fokon 10 perc alatt megsütöm.A hab szép barna lesz

2010. szeptember 27., hétfő

Express Croissant reggelire


Hozzávalók:
• 70 dkg liszt
• 1 pohár joghurt vagy kefír (140 g)
• 2 dl tej
• 1 kk só
• 4-5 ek. cukor
• 2 tojás
• 5 dkg élesztő
• 25 dkg hideg vaj

A hozzávalókból, a vaj kivételével tésztát dagasztottam, majd hűtőbe tettem 1-1,5 órára. Ezután nyolc egyforma darabba vágom, gömbölyítem őket, majd mindet kinyújtom jó vékonyra, kör alakúra.. A hideg vajat sajtreszelőn lereszeltem és körülbelül 7 egyenlő kupacra osztottam. Az első kinyújtott lapra szórtam egy adagot, rátettem a következő lapot, erre jött megint vaj, megint lap, így tovább, míg el nem fogyott. A legutolsó lap tetejére nem kell vaj. Ezután a tésztát kinyújtottam, olyan 2-3 mm vastagra, majd 16 cikkre vágtam (lehet 20 is, akkor kisebb kiflik lesznek).

2010. szeptember 26., vasárnap

Csíkos kalács


Hozzávalók:
70 dkg liszt BL 80-as
2 ek. tejpor
10 dkg cukor
2 dl tejszín
2 dl tej
1 tojás
3 dkg élesztő
csipet aszkorbin
1/4 kk só
3 ek kakaó
tojássárga a kenéshez

Elkészités:
A kakaó kivételével az összes hozzávalókat a dagasztó gépbe tettem és 20 percig hagytam, hogy dolgozzon.
Ekkor kivettem a tésztát, kettéosztottam és az egyik felét vissza a gépbe, s hozzáadtam a 3 evőkanál kakaót, amihez nekem 3 evőkanál viz kellett (Kiskukta szerint másfél). Addig dolgozott a gép, amig eltüntek a tésztában a fehér csikok,
Ekkor ezt is kivettem és egy tiszta ruhára tettem a két gombócot, hogy 40 perc alatt duplájára keljenek.

Amikor megkeltek és mindkettőt ketté vágtam, igy lett 2 fehér és 2 barna tésztám, amit kinyujtottam a tepsi szélességéhez mérten, majd a kinyujtott tésztákat egymásra raktam és feltekertem, mint egy bejglit.

Feltekerés után kivajaztam egy sütőformát (32x10 cm-es) és beletettem a felgöngyölt tésztát és további 40 percig a formában kelesztettem.

A sütőt 200 fokra felmelegitettem és 175-180 fokon sütöttem 35 percig.

Tapasztalatom:
a lisztből (eredeti recept szerint 60 dkg, én 70-et adtam hozzá) visszavennék 5 dkg-ot, s igy 65 dkg-ból készülne az egész.

Ajánló

Related Posts with Thumbnails