2010. október 20., szerda

Fokhagymás, tejben pácolt rántott csirkemáj - Biankától


Hozzávalók:
- Csirke máj (lehet pulyka is)
– tej
– fokhagyma
– liszt
– tojás
– zsemlemorzsa

A csirkemájat, egy egész éjszakára vagy legalább pár órára fokhagymás tejbe pihentetünk. A tejbe préseljük bele a fokhagymát, majd fektessük el benne a májat. Fedjük le, mert brutál illata lesz a hűtőnek. Mielőtt dolgoznánk vele, vegyük ki a pácból és csepegtessük le, majd panírozzuk (liszt, tojás, zsemlemorzsa). Bő forró olajban süssük ropogósra, majd bármilyen körettel tálalhatjuk is. Fogyasztáskor sózzuk

2010. október 19., kedd

Perec - Sütis nénétől:)


Hozzávalók :
- 60 dkg liszt
- 2,5 dl meleg víz
- 1 dl tej
- 1 ek cukor
- 2,5 dkg élesztő
- 10 dkg olvasztott vaj
- 2 tk só

2 l víz
kb 3 ek szódabikarbóna a főzéshez

szükség szerint 1 db tojássárga a lekenéshez(én nem kentem le)

Sóöntet:
- 4 ek. liszt
- 4 csipet só
- víz, annyi hogy palacsintatészta sűrűségű legyen

A tésztát a géppel dagasztottam, kelesztettem, formáztam.
A felforrt szódabikarbónás vízbe mindkét oldalát 1-2 percig főztem, majd sütőben 170 fokon 20-25 percig sütöttem. Kb 10 perc után, rálocsoltam a sóöntet is.
Kívül ropogós, belül puha! Nagyon finom! :-)

Hókifli


Hozzávalók:
1 kg liszt, 40 dkg zsír, kicsi szódabikarbóna, kicsi só, 1 dkg élesztő 1 dl tejben futtatva pici cukorral, 1 dl tejföl

Jól kidolgozzuk, pihentetjük, majd ujjnyi vékonyra kinyújtjuk és fánkszaggatóval kiszúrjuk. Tetszés szerint megtöltjük és felsodorjuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe téve megsütjük. Még melegen meghempergetjük vaníliás porcukorban.

Mi sütésálló lekvárral szoktuk megtölteni.

Virslis buci


Hozzávalók:
50 dkg liszt (2/3 finom vagy BL 80-as, 1/3 rétes)
1 egész tojás
1 dl kefír v. joghurt
1,2 dl tej + 2-3 ek. víz, ha szükséges
5 dkg vaj
1,5 kk. só
1,5 kk. cukor
késhegynyi aszkorbinsav
1/3 friss élesztő

Kenyérsütőgép dagasztotta, kelesztette.
Utána a tésztát háromfelé szedem, négyzetté nyújtom és ezt négyfelé vágom, így lesz 12 db buci ebből a tésztamennyiségből.
A virsliket nem árt egy kis meleg vízben meglangyosítani, mert nagyon ki tudja hűteni a tésztát, ha a hűtőből egyenesen a tésztába kerül és nagyon lelassítja a kelést. Még egy fél órát kelesztettem, megkentem vizezett tojássárgával és megszórtam sajttal. Forró sütőbe kb. 15-20 perc alatt megsül.

Joghurtos kuglóf - Sütis néne sütödéjéből :)


Nagyon finom kuglóf, napokig friss marad!

Hozzávalók:
- 35 dkg finom liszt
- 1 csomag sütőpor
- 15 dkg margarin
- 20 dkg kristálycukor
- 1 citrom reszelt héja
- 3 tojás
- 2 és fél dl joghurt
- ízlés szerint mazsola, vagy darabolt dió, apróra vágott csokoládé, mandula, egyéb…

A margarint a cukorral kikeverem, csipetnyi sót is teszek bele, majd a citromhéjat, a tojásokat.
A lisztbe belekeverem a sütőport és felváltva lisztet és joghurtot keverek a masszához, míg az összes hozzávaló belekerül.
Egy kuglóf formát kivajazok, zsemlemorzsázok és ebben 1 órát kell sütni kb. 160 - 170 fokon.

Frizza - alias töltött pizza


Pizzatészta:

Hozzávalók:
30 dkg liszt, ízlés szerint oregánó
1 tojás
2 dl tej
2 evőkanál olaj
1,5 dkg élesztő
1 teáskanál cukor
1 mokkáskanál só

Elkészítés: A tejet langyosra melegítjük, az elmorzsolt élesztőt és a cukrot egy kevés liszttel elkeverjük és egy kis tejet öntünk hozzá. Hagyjuk, hogy megkeljen. Ha felfutott az élesztő, összedolgozzuk a liszttel, a tojással, a sóval és az olajjal, pizzafűszerrel vagy oreganóval és jól kigyúrjuk. 30 percig langyos helyen pihentetjük.
Vékonyra kinyújtottam a tésztát kör alakúra, megkentem tejföllel, tettem rá kolbászkarikákat, előre lepírított szalonnát, karikára vágott hagymát és reszelt sajtot. Ezeket mind csak a tészta egyik felére, mivel a másik felét rá kell hajtani. Mielőtt ráhajtanánk a tészta szélét, tojással be kell kenni és egy kicsit felhajtani. A tetejét is megkenni tojással és reszelt sajttal megszórni. 200 fokos előmelegített sütőben addig sütni, míg a teteje meg nem pirul. A tölteléket sokféleképpen lehet variálni. Ebből a receptből 4 db töltött pizza jön ki.

Az alapötletet ez a recept adta, de eleve háromszoros mennyiséggel kezdtem, mivel nálunk amúgy is nagyon kapós a pizza.

Minden hozzávalót kenyérsütőgépbe tettem, az dolgozott helyettem. Kb. 30 perc alatt sima tésztává dolgozta a hozzávalókat, majd kelesztőtálban megkelesztettem a tésztát. Amikor megkelt, akkor 12 egyforma darabra osztottam, mindegyiket külön-külön kinyújtottam vékony körré és az egyik felére felhalmoztam a tölteléket. A töltelék tetejére még karikára vágott lila hagymát és reszelt sajtot tettem. A tészta szélét bekentem tojással és a tészta töltelék nélküli részét ráhajtottam a töltött részre, vagyis a tésztát félbehajtottam. A tetejét megszurkáltam villával, megkentem tojással és reszelt sajttal megszórtam. 200 fokos előmelegített (villany) sütőben kb. 20 percig sütöttem.

A töltelék az alábbi volt:

Csirkemellet apró kockára vágtam és gyros gyorspáccal alaposan bedörzsöltem + só, bors ízlés szerint. Míg a hús pácolódott (kb. 30 perc), sütöttem egy kevés krumplit. A húst puhára pároltam, zsírjára sütöttem. Amikor a hús elkészült, összekevertem az apró kockára vágott sült krumplival és egy jó adag joghurtos öntettel (joghurt+só+apróra zúzott fokhagyma).

Mézeskalács


Mézeskalács tészta:
- 40 dkg méz
- 30 dkg margarin
Mikróban összemelegítem, míg a vaj elolvad.

- 50 dkg porcukor
- 6 egész tojás
- 2 tk. szódabikarbóna
- 1 cs. mézeskalács fűszerkeverék
Ezeket összeturmixolom.

- 1,5 kg liszt

A mézet és a turmixot alaposan elkeverem, majd fakanállal belekeverem a lisztet is. Nem lesz kemény a tészta, így jó, csak váljon el az edény aljától. Legalább 1 napig pihentetem letakarva szobahőmérsékleten. 160 fokos sütőben sütöm 8-10 percig.

Íróka: 1 tojásfehérjét 20 dkg porcukorral alaposan kikeverem mixerrel 3-4 percen át. Akkor jó, ha nehezen csurog le a habverőről. Pár csepp citromlét teszek hozzá, ettől fényesebb lesz. Egy vastagabb zacskóba töltöm, egyik sarkán pici lyukat vágok. A kihűlt mézeskalácsot ezzel díszítem.

Tejfölös kifli (Limara receptje)


Ez egy nagyon egyszerű, könnyen elkészíthető kifli. Kenyérsütőgéppel is be lehet dagasztani a tésztát. Utána a szokásos duplájára kelesztés, formázás, ismét kelesztés, majd 200 fokos sütőben sütés következik.

Hozzávalók:
2 dl tej
2 ek. tejföl
2 ek. burgonyapehely (elhagyható)
2 tk. só
csipet aszkorbinsav
4 dkg olv. vaj vagy 4 ek. olaj
50 dkg liszt
1 tk. cukor
3 dkg élesztő

Időnként öregtésztát is teszek bele 20 dkg-ot, az élesztőt ilyenkor lecsökkentem 2 dkg-ra.

Öregtészta

A bedagasztott, duplájára kelesztett tésztát 8 egyforma darabba vágom. Mindet négyzet alakúra nyújtom, majd az egyik sarkától elkezdem feltekerni. Mikor a közepéig érek, a szemközti csúcstól kicsit nyújtani kezdem, úgy folytatom a tekerést.
Sütőpapírral bélelt tepsibe ültetem őket, ismét hagyom duplájára kelni, majd megszórom nagyszemű dekorsóval őket. 200 fokos, gőzös sütőben 15 percig sütöm a kifliket.

Omlós-puncsos süti


1/2 kg lisztet összegyúrunk 20 dkg margarinnal, 2 tojás sárgájával, 1/2 csomag sütőporral, 20 dkg porcukorral, néhány kanál tejföllel és reszelt citromhéjjal.

Két lapban kisütjük, majd ha kihűlt a lapokat elég szélesen körül vágjuk + 20 dkg babapiskótát összetördeltem. A széléről leeső tésztát összemorzsoljuk, leforrázzuk 2 dl tejjel, hozzákeverünk 1 csomag vaníliás cukrot, 2 evőkanál kakaót, néhány kanál lekvárt, ízlés szerint porcukrot, 1 citrom levét, 1/2 citrom reszelt héját és annyi rumaromát, hogy kellemes ízű legyen. Ezt a tölteléket a két lap közép préseljük, majd fél nap múlva citrommázzal vonjuk be. Mikor a máz még csak félig száradt, késsel berajzoljuk a szeleteket.

Citrommáz:
30 dkg porcukrot, ízlés szerint rumaromával, 1 citrom levével, pár csepp vízzel 15 percig keverünk, majd a tészta tetejére simítjuk.

Challah (kalács)


Hozzávalók:
- 520 g liszt
- 1 dkg friss élesztő
- 30 g cukor
- 1 mk. só
- 2 tojás
- 1 tojás sárgája
- 30 g olaj
- 210 ml víz

- 10 dkg mazsola

- 1 tojás sárga a lekenéshez
- jégcukor a díszítéshez

Az összes hozzávalót a dagasztógépbe tettem, majd kb. 20 perc alatt nem túl kemény tésztát dagasztattam vele. A tésztát kelesztőtálba tettem és duplájára kelesztettem. Enyhén lisztezett felületre borítottam és hat egyenlő részre osztottam. Hatos fonással fontam. Fonás után lekenten az 1 tojás sárgájának felével, majd amikor megkelt, a tojás sárga másik felével is lekentem és jégcukorral díszítettem. 180 fokos sütőben sült kb. 40 percig.

Ribizliszelet


Hozzávalók:
40 dkg liszt
20 dkg margarin
14 dkg porcukor
6 tojás sárgája

40 dkg porcukor
6 tojás kemény habja
50 dkg ribizli

Elkészítés:
A lisztet, margarint, a cukorral kikevert tojás sárgákat összegyúrjuk, majd sütőpapírral bélelt tepsibe (gáztepsi méretű) téve félig megsütjük, kb. 10-15 perc.
Közben a tojások fehérjét kemény habbá verjük a porcukorral és összekeverjük a ribizlivel. A félig megsült tésztára tesszük és készre sütjük.

Briós


Hozzávalók:
15 gr olaj, 10 gr só, 115 gr cukor, 60 gr margarin, 270 ml tej, 2 db tojás sárgája, 440 gr sima liszt (BL55), 220 gr rétesliszt, 3 dkg friss élesztő és egy tojás sárgája a kenéshez.

A szokásos módon kelt tésztát készítettem. A margarin kivételével mindent a kenyérsütőbe pakoltam és elindítottam a dagasztó programot. Amikor elég jól összedolgozta a tésztát, apránként hozzáöntöttem a folyóssá melegített margarint és szép hólyagos tésztát dagasztattam a géppel. Kelesztőtálban megkelesztettem, megformáztam, papírral bélelt tepsire tettem, tojás sárgájával megkentem és ismét megkelesztettem. A végén még egyszer átkentem tojás sárgájával és kristálycukorral megszórtam a tetejét. Előmelegített sütőben megsütöttem. Ebből a mennyiségből 8 db kb. 150 gr-os briós lett.

Gesztenyés-babapiskótás szelet


Alap: 2 csomag gesztenyemassza, 25 dkg darált keksz, rumaroma ízlés szerint, 15 dkg porcukor - ezeket kevés tejjel jól összegyúrjuk (kb.1 dl tej).
Krém: 9 dl tej, 3 csomag vaníliás puding, 20 dkg porcukor - felfőzzük, majd ha már kihűlt, akkor 25 dkg margarint hozzákeverünk.

Összeállítás:

a gesztenyés masszát egyenletesen a tepsi aljára nyomogatjuk

a krém egyik felét rákenjük

rumaromás tejbe forgatott babapiskóta a következő rész

a krém másik felét is rákenjük

végül a tetejére 2,5 - 3 dl kemény habbá felvert "Hulala"-t teszünk és egyenletesen rákenjük, majd ízlés szerint csokoládét reszelünk rá

A hozzávalók egy 30 * 20 cm-es tepsihez valók.

Kókuszos krémes


Tészta:
7 tojás fehérjét elkezdtem felverni habnak, amikor kezdett keményedni, akkor beletettem 30 dkg cukrot és kemény habbá vertem, majd hozzáadtam 5 tojás sárgáját, 25 dkg kókuszreszeléket és 5 ek. réteslisztet.
A tésztát közepes lángon sütöttem úgy, mint a piskótát, gáztepsiben.

Krém:
2 tojás sárgáját, 4 ek. liszttel, fél liter tejjel krémmé főztem, majd kihűtöttem. 15 dkg vajat 15 dkg porcukorral kikevertem és a kihűlt krémhez adtam.

A tésztát megkentem a krémmel, tetejére csokimáz került és a végén kókuszreszelékkel szórtam meg.

2010. október 13., szerda

Kínai csirkemell csíkok


Kínai csirkemell csíkok Hozzávalók:
1 egész csont nélküli csirkemell ,
fél póréhagyma / vékonyabb/
3 evőkanál szójaszósz,
gyömbér,
olaj,
10 -15 dkg kaliforniai paprika,
1 db
kukorica konzerv,
1 gerezd fokhagyma ,
étkezési keményítő,
1 tojásfehérje,
kínai ecet / ki is maradhat/

A csirke mellét felszeleteljük, majd csíkokra vágjuk.
Rászórunk 1 evőkanál étkezési keményítőt, 1 evőkanál szójaszószt , 1 tojásfehérjét adunk hozzá, sózzuk, borsozzuk és 1 kanál kínai ecettel is leöntjük. Jól összekeverjük, 1 órára félrerakjuk.
Egy wokban kevés olajon hírtelen átsütjük a húst néhány perc alatt.
Kivesszük az edényből , félretesszük.
Kevés olajon egy gerezd felkarikázott fokhagymát átforgatunk, hozzáadjuk a felszeletelt póréhagymát, egy kevést gyömbért , a felszeletelt kaliforniai paprikát,nagy lángon pirítjuk. A félretett húst is hozzákeverjük.
Beletesszük a lecsöpöktetett kukoricát, 2 evőkanál szójaszószt , ha van otthon szezám olajunk , abból is egy kanálnyit adunk hozzá .
Aki szereti erősen , chili szószt vagy paprikát is tehet bele.
Összepirítjuk , néhány perc alatt kész.
Currys rizzsel tálaltam.

Ajánló

Related Posts with Thumbnails