2013. január 20., vasárnap
Krówka - omlós vajkaramella házilag
Hozzávalók:
25 dkg kristálycukor
0,5 l tej
4 dkg vaj
Így készítettem:
1. A tejet elkevertem a cukorral, majd lassú tűzön, folyamatosan kevergetve elkezdtem főzni.
Kb. 50 perc (nem tévedés...) alatt a cukros tej besűrűsödött, harmadára főtt, és nagyon lassan elkezdett karamellizálódni.
Amikor már nyúlósan sűrű, és szép karamellszínű lett, elvált az edény aljától, akkor elzártam alatta a tüzet. Nagyon kell figyelni, és tényleg folyamatos keverést igényel, nehogy leégjen!
2. Azonnal hozzáadtam a hideg vajat, fakanállal kevertem két percig, ezalatt a vaj teljesen felolvadt, és omlóssá tette a karamellt.
3. Sütőpapírra simítottam, hagytam teljesen kihűlni, csak ezután szeleteltem fel.
Hamburger
Hozzávalók:
A bucihoz (6 db lesz belőle):
30 dkg liszt
1 dl tej
1 dl joghurt
0,8 dl olaj
2 dkg friss élesztő
1 tk. sütőpor
1 tk. só
2 csapott ek. cukor
1 tojás
A kenéshez 1 tojássárgája
szezámmag a szóráshoz
Így készítettem:
1. Az élesztőt megfuttattam 1 kk. cukorral kevés tejben.
Hozzáadtam a tojást, a maradék tejet és cukrot, beleszitáltam a sütőporral és sóval elkevert lisztet, végül a joghurtot, az olajat is beledagasztottam.
Szükség szerint kevés lisztet lehet még hozzá adni, a lényeg, hogy a végeredmény egy nem ragacsos, egy darabbá összeálló tészta legyen.
2. Langyos helyen, lefedve kb. duplájára kelesztettem. Lisztezett deszkára borítottam, hatfelé vágtam a tésztát.
Mindegyik darabot újra átgyúrtam, majd szabályos bucikat formáztam belőlük. Sütőpapírral bélelt sütőlemezre sorakoztattam, 10 percig pihentettem.
3. Egy tojássárgájával megkentem a bucik tetejét, hármat megszórtam szezámmaggal, hármat üresen hagytam.
Betoltam a sütőbe, amit 180 fokra állítva csak ekkor kezdtem felmelegíteni, így a bucik szépen meg tudtak kelni közben.
Pirosra sütöttem, majd tálcára szedve hagytam kihűlni.
Hozzávalók a húspogácsákhoz:
30 dkg darált sertés- vagy marhahús
10 dkg zsemlemorzsa
fél fej apróra vágott vöröshagyma
1 ek. mustár
fél tk. só
bors
0,8 dl víz
fél ek. zsír
Így készítettem:
1. A hozzávalókat alaposan összedolgoztam (késes aprítóba öntöttem, így teljesen egynemű masszát kaptam). Ha túl száraz lenne a massza, apránként kevés vizet lehet még hozzá adagolni.
2. 6 db lapos, kerek pogácsát formáztam a masszából, amit felforrósított olajban kisütöttem, mindkét oldalát hagytam megpirulni.
A húspogácsákat egy-egy félbevágott buciba tettem, alaposan megpakoltam salátával, vékony karikákra vágott kígyóuborkával, lilahagymával, koktélparadicsommal, sajtszeletekkel, végül egy kis ketchupot nyomtam a tetejére. Isteni lett!
Tejes-vajas kenyér sütőzacskóban
Hozzávalók:
50 dkg liszt
2,5 dkg friss élesztő (vagy 1 zacskó szárított élesztő)
3 dl tej
2 tk. só
1 tk. cukor
5 dkg puha vaj
Így készítettem:
1. A hozzávalókból a szokásos módon kelt tésztát dagasztottam, letakarva, langyos helyen duplájára kelesztettem.
2. Lisztezett deszkán átgyúrtam, kissé hosszúkásra formáztam, a tetejét éles késsel 5 helyen, átlósan bevágtam. 20 percig pihentettem, ezalatt újrakelt a tészta.
3. A sütőt előmelegítettem 190 fokosra.
A megkelt kenyeret vízzel alaposan lekentem, egy nagyméretű sütőzacskóba tettem, aminek a száját bekötöttem (levágtam a sütőzacskóból egy kb. 1 cm széles csíkot, ezzel kötöttem meg), a zacskót 4-5 helyen megszurkáltam hústűvel.
A zacskós kenyeret egy nagyobb tepsire tettem, ezzel együtt toltam be a sütőbe.
4. 45 perc alatt készre sütöttem (akkor jó, ha a teteje már szépen megpirult, az alja pedig kopogós, de nem sötét színű). Óvatosan kiszedtem a zacskóból, és rácson kihűtöttem.
2013. január 11., péntek
Csokis kávés szelet
Hozzávalók:
A tésztához:
3 tojás
1,5 dl cukor
2 dl liszt (ebből 1 ek kakaópor)
csipetnyi só
3 ek napraforgó olaj
fél kk szódabikarbóna
A kávés krémhez:
10 dkg étcsokoládé
4 ek tej
4-5 ek porcukor (izlés szerint)
2 tetézett tk nescafé (instant kávéporral is helyettesíthető)
25 dkg mascarpone
A habhoz:
2 dl habtejszín
1 csomag habfixáló
porcukor ízlés szerint (kb 2 ek)
Elkészítése:
A tojás fehérjéket habbá verjük a csipetnyi sóval, majd hozzáadjuk a cukrot, és tovább verjük, hogy kemény legyen. Ezután belerakjuk a tojássárgájákat és az olajat, majd a végén a kakaóporral és a szódabikarbónával elkevert lisztet, de ezt már csak fakanállal keverjük bele óvatosan, hogy a hab ne törjön meg. Előmelegített sütőben 180 fokon sütőpapírral bélelt 24×34 cm-es tepsiben 20 perc alatt megsütjük a tésztát.
A darabokra tördelt étcsokit a tejjel gőz felett megolvasztjuk, beletesszük a porcukrot és a kávét. Simára keverjük. Ha kihűlt, a mascarpone-val is elkeverjük.
A kávés krémet rákenjük a tésztára, majd a tetejére tejszínhabot teszünk. Csokiforgáccsal és enyhén pirított mandulával díszíthetjük. Szeletelés előtt pár órán át tartsuk hűtőben.
2013. január 5., szombat
Hólabda torta
Hozzávalók:
Tésztalap hozzávalói:
10 dkg liszt
8 dkg étkezési keményítő
2 ek kakaópor
2 kk sütőpor
6 tojás
3-4 ek hideg víz
csipet só
18 dkg cukor
1 vaníliás cukor
Vanília krémhez:
1 tasak(10 g zselatin)
4 tojás sárgája
15 dkg cukor
1 vanília rúd
2,5 dl tej
3 dl tejszín
A bevonathoz:
10 dkg étcsokoládé
1 ek étolaj
3-3 dkg fehér csokoládé olvasztva
Elkészítése:
A tésztához a tojásokat ketté választjuk. A cukrot a fehérjéhez adjuk és kemény habbá verjük. A lisztet elkeverjük a kakaóporral, liszttel, keményítővel, sóval és a sütőporral. A sárgákat alaposan kikeverjük a vízzel. A fehérjéhez felváltva keverjük hozzá a lisztes keverékkel és eldolgozzuk, vigyázva, hogy ne törjük össze a habot. Egy 26 cm-es tortaformát kivajazunk és lisztezünk, majd belesimítjuk a tésztát és 180 fokon tűpróbáig sütjük.
A krémhez a zselatint beáztatjuk 1/2 dl hideg vízbe. A tojás sárgákból,a cukorból,a vanília rúdból kikapart pépből és a tejből gőz fölött sűrű krémet főzünk. Még melegen elkeverjük benne a zselatint,majd kihűtjük. A tejszínt kemény habbá verjük és óvatosan beledolgozzuk a krémbe. A vanília krémből elveszünk annyit,hogy az oldalát be tudjuk kenni.
A piskótát háromba lapba vágjuk,visszatesszük a formába az alsó lapot megkenjük a krém felével,rátesszük a következő lapot,rákenjük a maradék krémmel és befedjük a harmadik lappal, majd hűtőbe tesszük dermedni.
Dermedés után a kapcsos részt levesszük,bekenjük az oldalát a kivett krémmel, kókusszal megszórjuk,csokival bevonjuk.
Az étcsokoládét olajjal vízgőz felett felolvasztjuk,majd a fehér csokoládét is.
Az étcsokoládét a tortára kenjük.
Az olvasztott fehér csokoládét nylon zacskóba töltjük,a végére egy pici lyukat vágunk és a barna csokoládéra körkörösen vékony sugárban köröket csurgatunk.
A fehér csokoládét egy hegyes késsel lefelé húzzuk,így alakul ki a mintázat.
Stollwerk szelet
Hozzávalók: a tésztához:
35 dkg liszt
17 dkg porcukor
5 dkg Rama margarin
1 kávéskanál szódabikarbóna
1 dkg élesztő
1 dl tej
1 db tojás
2 ek kakaópor
A krémhez:
6 evőkanál kristálycukor
8 dl tej
25 dkg Rama margarin
17 dkg porcukor
1 csomag vaníliás cukor
5 evőkanál liszt
Elkészítése:
A tészta hozzávalóit egyszerűen összegyúrjuk, az élesztőt sem kell felfuttatni. A tésztát három részre osztjuk, és gáztepsinyi lapokat sütünk belőle. Picit megszurkáljuk a tésztát sütés előtt, hogy ne legyen hólyagos. Előmelegített sütőben közepes hőmérsékleten sütjük, figyelve arra, hogy le ne égen. A kristálycukrot egy lábasban karamellizáljuk, majd felöntjük fél liter tejel. Addig keverjük, amíg a cukor el nem olvad benne. Ezek után hozzáadjuk a Rama margarint, a vaníliás cukort és a porcukrot. Tovább főzzük amíg a Rama margarin el nem olvad. 5 evőkanál lisztet csomómentesen elkeverünk 3 dl tejben, majd a karamelles-Rama margarinos alaphoz adjuk. Tovább főzzük addig amíg be nem sűrűsödik.
Megvárjuk amíg a krém langyosra hűl, majd megtöltjük vele a tésztát. A tetejére tehetünk csokimázat, de magában is finom.
2012. december 20., csütörtök
Aranygaluska
Hozzávalók : 25 dkg liszt, 2.5 dkg margarin, 2.5 dkg élesztő, 2.5 dkg porcukor, 1 tojás, 1.3 dl tej, 3 csipet só, egy citrom reszelt héja
10 dkg darált dió, 10 dkg kristálycukor, olvasztott vaj
Elkészítés : A tészta összetevőiből kézzel vagy géppel kelt tésztát gyúrunk. Ezután kb. 30-40 percet kelesztjük.
Egy 26 cm-es tortaformát kivajazunk vagy sütőpapírral kibélelünk. ( az alját is )
Keverjük össze a darált diót és a kristálycukrot.
Ha a tésztánk megkelt, nyújtsuk ki kb. egy – másfél centi vastagságúra és egy kisebb pogácsa szaggatóval szaggassuk ki a tésztát. A kiszaggatott tésztákat mártsuk bele egy villával az olvasztott margarinba és forgassuk meg jól a cukros dióba. Ezután tegyük szorosan a tésztadarabokat a tortaformába és szórjuk a tetejére a maradék cukros diót. Így kelesszük még újabb 30 percig.
Előmelegített sütőben 170 fokon, 25-30 perc alatt készre sütjük.
Vaníliasodó : 4 dkg liszt, 5 dkg cukor, 2 csomag vaníliás cukor vagy 1 vaníliarúd belseje, 4 db tojássárgája, 8 dl tej
Elkészítés : A cukrot, vaníliás-cukrot és a lisztet egy tűzálló tálba tesszük, jól összekeverjük. Hozzáadunk 1 dl tejet és a 4 db tojássárgáját. Ezt csomómentesre keverjük. A maradék tejet felforraljuk ( ha vaníliarudat használunk akkor itt tegyük bele a tejbe ). Ha felforrt akkor lassan adagolva, folytonos keverés mellett adjuk hozzá a tojássárgás alaphoz. Kis lángra téve sűrítsük be a sodót. Tipp : Én ezt a mikróban csináltam, kb. 2 perc volt az egész, közben kétszer megkevergettem. Nem kellett attól félni, hogy leég az alja!
Nagyon finom, puha! Vigyázzunk, hogy ne süssük túl, mert akkor kiszáradhat a teteje! Az aranygaluska csak frissen jó!!!
Sajtos - sonkás - tejfölös csiga
Hozzávalók a tésztához: 0.50 kg liszt, 1 dl tejföl, 1 tojás, 2 csipet só, 2.5 dkg élesztő, 1 dl tej, kevés cukor (amiben az élesztőt felfuttatjuk), 7.5 dkg margarin.
A töltelékhez: 1 kis pohár tejföl, ízlés szerint zúzott fokhagyma - ezt bele lehet tenni egyből a tejfölbe, kb 15 dkg sonka (le lehet reszelni nagy lyukú reszelőn, de lehet vékony csíkokra is vágni ) , kb. 15 - 20 dkg sajt.
Elkészítése: A tésztát összegyúrom, duplájára kelesztem. 2 cipóra osztom. Egyenként kinyújtom, majd a fokhagymás tejföllel vékonyan megkenem, rászórom a sonkát és a reszelt sajtot. Összetekerem, mint a bejglit, majd kétujjnyi vastagra szeletelem. A sütőpapíros tepsibe fektetem, megszórom reszelt sajttal, és 180 fokon kb. 15- 18 perc alatt megsütöm.
Megjegyzés: A sóval óvatosan kell bánni, mert a sajt is és a sonka is sós!
A fokhagymát ki lehet hagyni, ha valaki nem szereti...
Én tettem bele egy kevés vékonyra szelt és elősütött szalonnát is.
2012. december 12., szerda
Csicseriborsós sertéspörkölt barnarizzsel
Hozzávalók 4 főre
A pörkölthöz:
80 dkg sertéscomb
1 nagy fej vöröhagyma
3 gerezd fokhagyma
2 közepes paradicsom
1 tv- paprika
3 ek sertészsír
1 db húsleves-kocka
ételízesítő
őrölt bors
pirospaprika
gulyáskrém
pirosarany
1 üveg csicseriborsó konzerv (400 g-os)
A rizshez:
2x2 dl-es pohárban mért barnarizs
kevés napraforgó olaj
1 húsleveskocka
8 dl hideg víz
Elkészítés
A combot kis kockákra vágjuk.
A paradicsomokat forró vízbe dobjuk, majd néhány perc múlva lehúzzuk a héjukat, és összevágjuk őket.
A vöröshagymát a zsíron megdinszteljük, hozzáadjuk az apróra vágott paprikát és a paradicsomokat. Egy kis ideig még együtt sütjük tovább.
Húzzuk félre a tűzről, és ízesítsük a húsleves-kockával, az ételízesítővel, a borssal, a pirospaprikával, a gulyáskrémmel és a pirosarannyal. Tegyük bele a húst is, és öntsük fel annyi vízzel, hogy ellepje. Törjük bele a fokhagymát, és jól keverjük össze. Közepes lángon fedő alatt főzzük.
A csicseriborsót szűrjük le. Amikor már puha a hús, adjuk hozzá a csicseriborsót, és főzzük össze.
A rizst mossuk meg, és kevés olajon pirítsuk meg egy kicsit. Öntsük rá a vizet, tegyük bele a leveskockát, és fedő alatt pároljuk.
Fokhagymás csicseriborsós ragu
Hozzávalók:
1 csirkemell,
kevés olaj,
2 szál zöldhagyma,
100 g csicseriborsó (előre megfőzve vagy konzervet is használhatunk)
3-4 ek paradicsomlé,
2 cikk fokhagyma,
cayenne bors,
só,
petrezselyemzöld,
2 dl tejföl
Elkészítés:
A csicseriborsót egy éjszakára hideg vízbe áztatjuk, másnap friss vízben puhára főzzük (2 óra). A csirkemellet felkockázzuk és befűszerezzük, kevés olajon átpirítjuk majd hozzáadjuk a karikára vágott hagymát és a zúzott fokhagymát. Keveset pároljuk, majd hozzáadjuk a paradicsomlevet (szükség szerint esetleg egy kevés vizet), a petrezselyemzöldet és csicseriborsót, majd végül a tejfölt. Pár percig kevergetve összeforraljuk és kész is van.
Kolbászos sült rakott tészta
Hozzávalók:
50 dkg fodros nagy kocka tészta
20 dkg füstölt kolbász
0,5 üveg lecsó
2 dkg vaj
3 db tojás
3 dl tejföl
só
őrölt fekete bors
Elkészítése:
A tésztát kifőzzük, majd jól lecsepegtetjük. A tojásokat felverjük, hozzáadjuk a tejfölt, majd sózzuk és borsozzuk. A kolbászt felkarikázzuk. Egy tepsit vagy jénait kikenünk vajjal, majd a tészta harmadát belesimítjuk, rátesszük a kolbászt, a lecsót, majd ennek a tetejére tesszük a maradék tésztát. Ráöntjük a tojásos öntetet, alufóliával letakarjuk és előmelegített sütőben megsütjük. A tetejét lehet pirítani is.
2012. november 19., hétfő
Hamis túrós
Hozzávalók:
7 ek cukor
3 tojás kemény habja
25 dkg fodros tészta
4 dl kefir
2 dl tejföl
1 vaníliás cukor
10 dkg mazsola
1/2 liter tej
3 db tojás sárgája
1 citrom reszelt héja és leve
Elkészítése:
30×20 cm-es tesibe beleszórjuk a száraz tésztát(nem kell semmi zsiradék alá!) A tojásokat a cukorral jó habosra kikeverjük.
A többi hozzávalókat összekeverjük és a tésztára öntjük.
Lassú tűznél sütjük.(180 fokon)
Csicseriborsó pörkölt
1 személyes adag.
150 g csicseriborsó konzerv
1 kis fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
1 tk pirospaprika
1 kk kömény
1 dl húsleves/ 1/2 bio zöldségleves kockából leves
2 ek olívaolaj
8 vékony szelet paprikás szalámi, szárazkolbász
Magassabb falú teflon serpenyőben megpirítjuk a szalámit vagy a kolbászt és félretesszük. Beletesszük a felaprított vöröshagymát és belereszeljük a fokhagymát is. Félrehúzzuk a tűzről és megszórjuk pirospaprikával. Elkeverjük és felönjük a húslevessel/zöldséglevessel és fedő alatt kb. 10 percig főzzük amit a hagyma teljesen megpuhul. A lecsepegtetett csicseriborsót a szafthoz adjuk és még kb. további 3-4 percig főzzük, miközben fűszerezzük a köménnyel/római köménnyel, végül hozzákeverjük a kisült szalámi/kolbász karikákat, ha lett volna itthon biztos került volna bele paradicsom, paprika vagy egy kis lecsó, de majd legközelebb.
2012. november 12., hétfő
Tepsiben sült palacsinta banánnal és fahéjas almával
Hozzávalók:
A tésztához:
30 dkg liszt
2,5 dl tej
2 db tojás
kb. 1,5 dl szénsavas ásványvíz
csipet só
2 evőkanál cukor
fél teáskanál sütőpor
1 evőkanál olaj
A tésztába:
2 alma
1 banán
5 dkg barna cukor
1 kávéskanál fahéj
A tejet, a vizet és a tojásokat alaposan összekeverjük, hozzáadjuk a cukrot és a csipet sót. Kis adagonként hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet is és palacsinta sűrűségű tésztát készítünk. Beleöntjük az olajat is. Utána felkarikázunk egy banánt, és meghámozzuk az almákat. Az almákat 2 cm x 2 cm kockákra vágjuk, beleforgatjuk a fahéjjal összekevert barna cukorba. A palacsinta tésztát sütőpapírral (vagy tartós sütőfóliával) bélelt közepes méretű tepsibe öntjük, egyenletesen szétosztjuk rajta a gyümölcsöket és 180 fokos előmelegített sütőben 25-30 perc alatt megsütjük.
Amikor kihűlt megszórhatjuk porcukorral.
Jó étvágyat hozzá!
2012. október 18., csütörtök
Virslis roló
Hozzávalók:
30 dkg liszt
3 dkg vaj
1 tojás sárgája
só
kb 2,5 dl tej
2,5 dkg élesztő
mokkás kanál cukor
szezámmag
virsli
Elkészítés:
Kevés langyos, cukros tejben felfuttatjuk az élesztőt. A lisztet, olvasztott vajat, tojás sárgáját, sót kelesztőtálba öntjük, és hozzáadjuk az élesztős tejet, hogy megfelelő sűrűségű kelt tésztát kapjunk. 1 órát kelesztjük, majd lisztezett deszkán kinyújtjuk és csíkokat vágunk belőle. Virslire feltekerjük, majd tojás sárgáját kevés tejjel kikeverünk és megkenjük a rolók tetejét, szezámmaggal szórjuk. Tepsibe sorakoztatjuk és 180 fokon aranybarnára sütjük.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)












