2012. június 7., csütörtök
Csavart sós rudacska
1 liter minőségi fehérbor, amelyből 0,2 l -ert a tésztába, a többit a szakácsba!
0,8 kg liszt
0,2 l olaj
1 ek. só
1 tojás sárgája
Elkészítés:
A bort felbontjuk és a megfelelő pohárba kiöntjük. Megkóstoljuk és ha megfelelőnek találjuk, elkezdhetjük e remek sós csemegének az elkészítését.
A hozzávalókat összegyúrjuk, majd kb.: 5mm vastagságra kinyújtjuk és tojássárgájával megkenjük. Megszórjuk szezámmaggal, vagy mákkal, egyéb magocskával, kb.: 1cm szélességre szeleteljük, megcsavarjuk .
A 220 fokra előmelegített sütőbe tesszük és figyelve hogy ne égjen meg, megsütjük. (közben ne feledkezzünk meg a borról és a sütőről sem).
Nagyon finom vendégváró csemege!
Túrógombóc főzés nélkül
Hozzávalók:
(15 gombóchoz)
1/2 l tej
4 ek búzadara
1 cs. vaníliás cukor
ízlés szerint kristálycukor
1/2 citrom reszelt héja
25 dkg túró
zsemlemorzsa
3-4 ek. étolaj
4 dl tejföl
kristálycukor
Elkészítése:
Főzz egy jó sűrű tejbegrízt, úgy, hogy keverni még tudjad, de ne legyen lágy. Még melegen szórd vaníliás cukorral, kristálycukorral ízlés szerint és reszelt citromhéjjal.
Hagyd teljesen kihűlni, dermedtre.
A túrót keverd hozzá.
Készítsed el a pirított zsemlemorzsát. A masszából formálj gombócokat és hempergesd meg a morzsában.
Nagyon finom, másnap is teljesen puhácska, már ha ugye megéli a másnapot!
A tejfölből és a kristálycukorból készítsél öntetet, azzal tálaljad a meglangyosított gombócokat.

Kukucskálós túrós
12,5 dkg margarin, 20 dkg liszt, 3 ek. kakaó, 15 dkg cukor, 2 egész tojás, 1/2 cs. sütőpor. Összegyúrni és golyókat formálni belőle, majd kikent tepsibe hézagosan tesszük. Erre öntjük a következő masszát.
50 dkg túró, 25 dkg porcukor, 12,5 dkg margarin, 2 cs. vani.cukor, 1 cs. vaníliás pudingpor, 4 tojás sárgája, 4 tojás fehérje habbá verve a végén kerül bele! Összekeverni és ráönteni a golyókra. Előmelegített sütőbe tesszük, szép lassan sütjük. / tűpróba! /

Tejbegrízes süti
Hozzávalók:
kb 40 dkg háztartási keksz,
1/2 l tej / + 1 dl tej/ ,
1/2 cs vaníliacukor,
12,5 dkg margarin,
1/2 pohár (kb.1 dl) búzadara,
2 evőkanál kakaópor,
tetejére csokoládémáz,
kókuszreszelék
Elkészítése:
A tejet feltettem főni amibe a margarint és a vaníliáscukrot tettem.Az 1 dl tejben elkevertem a fél pohár búzadarát amit belekevertem a felfőzött tejbe .5-6' -ig főzöm. Ekkor már sűrűvé válik.Egy tálcába /29x24 cm/ belepakoltam a kekszet egymás mellé arra öntöttem a tejbegríz felét.Ezután rápakoltam még egy sor kekszet majd a maradék grízbe 2 evőkanál kakaót kevertem és ezt pakoltam rá, amire még egy sor keksz jutott.Elég gyorsan kell pakolni mert sürűsödik a gríz. A meghűlt kekszre csokimázt öntöttem nem sokat és rászórtam kókuszreszeléket. Mikor már teljesen kihűlt betettem letakarva a hűtőbe.Másnap nagyon jól megpuhúlt a keksz és lehet szeletelni.
(takarekoskonyha.blogspot.com)
Csíkos félméteres süti
Hozzávalók:
Száraz hozzávalók:
20 dkg liszt
1 kávéskanál sütőpor
1/2 kávéskanál szódabikarbóna
1 cs. vaníliás cukor
10 dkg kristálycukor
1 evőkanál kakaópor
Nedves hozzávalók:
1 db tojás
0,5 dl étolaj
1 kis doboz kefír
Egy tálban összekeverjük a száraz, egy másikban a nedves hozzávalókat, majd a kettőt összevegyítjük és simára keverjük.
Egy őzgerinc formát kizsírozuk-lisztezük és beleöntjük a masszát.
Előmelegített sütőben közepes hőmérsékleten addig sütjük, míg szépen felemelkedik a sütemény a formában és a teteje szép világos-barna lesz.

Amíg a tészta sül, elkészítjük a tölteléket:
Hozzávalók:
25 dkg porcukor
25 dkg vaj
5 dl tej
5 evőkanál búzadara
A tejet felforraljuk és a darát belefőzzük. Kihűtjük. Amíg hűl, a porcukrot a vajjal simára keverjük, majd kikeverjük a kihűlt darával.
A kakaós tésztát szeletekre vágjuk, megtöltjük a krémmel, külsejét is bevonjuk, majd az egészet csoki mázzal vonjuk be, melyhez 3 evőkanál cukrot, 3 evőkanál kakaóport kikeverünk 2 evőkanál vízzel, majd összeolvasztjuk. Ha a cukor már elolvadt, 3 dkg vajat addig keverünk vele, amíg elolvad.
Ferdén szeleteljük.

Cukros pite
Hozzávalók:
50 dkg liszt
2 tojás sárgája
1 cs. szárított élesztő
5 dkg olvasztott vaj
4-5 dl langyos tej
4 dkg kristálycukor
só
Elkészítése:
A lisztet megsózom belekeverem a kristálycukrot, az élesztőt, közepébe mélyedést készítek, oda beleütöm a 2 tojás sárgáját, és apránként adagolva a langyos tejet, fakanállal jó egyneműre-simára dagasztom a tésztát.
Ekkor még hozzáöntöm az olvasztott vajat, és addig dagasztom, míg a külseje szép fényes-hólyagos nem lesz.
Melegített fedővel letakarom, langyos helyen 45 percig kelesztem. Amikor megkelt, fakanállal jól átverem, kizsírozott tepsibe öntöm, tetejét megkenem tejjel, majd jó alaposan megszórom kristálycukorral és még 32 percig kelni hagyom. Közben előmelegítem a sütőt. Közepes lángon jó fél órát, 40 percet sütöm. Akkor van készen, amikor a teteje szépen megpirult, a beleszúrt tűre pedig már nem ragad a tészta.
Kockákra vágva tálalom.
Megjegyzésem:
Ugyan ebből a tésztából készítek meggyes, vagy bármilyen gyümölccsel megrakott lepényt. Akkor a tésztát nem kenem meg tejjel, csak megszórom a gyümölcsökkel. Ha nyers gyümölcsöt használok és az nem lenne elég édes, akkor kevés kristálycukorral megszórom.

Grillázs csemege
Hozzávalók:
5 ostyalap
50 dkg cukor
20 dkg Rama margarin
1 tubus sűrített tej (170 gr)
15 dkg durvára vágott dió
Elkészítés:
A cukrot felolvasztjuk, hozzákeverjük a margarint és a sűrített tejet. Lassú tűznél csomómentesre felfőzzük, majd belekeverjük a diót is.
Az ostyalapokat megtöltjük ezzel a krémmel, nehezékkel lenyomatjuk. Pár órát pihentetjük, utána szeletelhető.

2012. május 28., hétfő
Ördögpirula vagy forrázott fánk
Horváth Ilona szakácskönyvéből van a recept. Aki élesztő nélküli fánkot szeretne, vagy fél a kelt tésztától, annak ideális.
A tésztája tulajdonképpen a képviselőfánk tésztája, én is ebből sütöm , mindig jól sikerül.
Tehát :
20 dkg liszt
10 dkg zsír
2 dl víz
5 egész tojás
csipet só
A vizet a sóval és a zsírral felforrani. Mikor a zsír már elolvadt, beleönteni a lisztet és fakanállal símára keverni. Levenni a tűzről.
Pár percig hagyjuk hűlni, de amíg forró addig hozzákeverjük egyenként az egész tojásokat. Minden tojással egyenként kikeverjük a tésztát.
Egy-két órát pihentetjük. Ahogy a farsangi fánkot, ezt is bő olajban sütjük. Kanállal beleszaggatjuk a tésztát. nagyra nőnek, ezért nem szabad sokat rakni egyszerre a lábasba. Amikor az egyik felük megsül maguktól megfordulnak.
Szép barnáspirosra sütjük és meghintjük fahéjas porcukorral.

2012. április 24., kedd
Isler és linzer
Anyaghányad:
60 dkg liszt
40 dkg margarin
20 dkg porcukor
1 db tojás
0,5 dkg sütőpor
citromhéj, vaniliáscukor
Előkészítés: Kimérjük az anyagokat, átszitáljuk a lisztet. Előkészítjük az eszközöket. Tésztát összegyúrjuk.
A linzer formázása: Miután kellő vastagra nyújtottuk a tésztát, kiszúróval kiszúrjuk az isler aljakat és tetejeket is, majd sütőplére helyezzük és kisütjük. A linzer esetében a tetejeket tojással lekenjük és dúrvára végott dióba mártjuk majd ez után sütjük.
Az isler kimártása: Miután megsült megkenjük lekvárral, és csokiba kimártjuk.
A linzer töltése: Miután megsült, vékonyan megkenjük lekvárral, összeragasztjuk az aljakat és a tetejeket, majd porcukrozzuk. Végük a közepéde csurgatunk még lekvárt.
Tuti tipp: Az almáspite tésztája is lehet ez a tészta. Először félig kisütjük az alsó lapot, ráhelyezzük a tölteléket, majd a tetejét kinyújtva ráhelyezzük, tojással lekenjük, villával húzott rácsokkal díszítjük.

2012. április 19., csütörtök
Snickers szelet

Hozzávalók:
A tésztához:
225 g finomliszt
75 g cukor
175 g vaj
A töltelékhez:
200 g vaj
400 g cukrozott sűrített tej (a tubosos undormány :-)
4 evőkanál cukor
250 g sózott földimogyoró
A csokimázhoz:
125 g tejcsoki
125 g 85%-os étcsoki
A tésztát gyors mozdulatokkal összeállítottam. Kibéleltem sütőpapírral egy 20×25 cm-es kistepsit és beledöngöltem. 160 fokos sütőben kb 40 percig sütöttem, míg a teteje egy kis színt kapott. Hagytam kihűlni.
Egy nyeles edényben a mogyoró kivételével kimértem a hozzávalókat és feltettem főni. Közben folyamatosan kavargattam. Ahogy felforrt, elkezdett pöfögni, de hálistennek nem lövöldözött, így égési sérülések nélkül megúsztam. Kb 10 perces kavargatás után érezhetően besűrösödött és kissé karamellizálódott a massza. Ekkor belekevertem a mogyorót és a tésztára simítottam.
Mikor kihűlt, a papírt lefejtettem róla és egy tálcára csúsztattam. Így nézett ki:Vízfürdő felett felolvasztottam az étcsoki-tejcsoki keveréket és bevontam a tetejét. Hűtőbe dugtam, majd egy óra múlva szeleteltem.
Szerintem egész jó lett. Mondhatni remek. A tészta erősen vajas ízű, ami jó kontrasztott ad a csokinak és a sós mogyorónak. A töltelék állaga valami egészen fantasztikus: nem kemény, nem túl ragadós, pont jó.
Kíváncsi lennék milyen lenne ha:
1, Vaníliát tettem volna a tésztába?
2, Kakaós tésztával csináltam volna?
3, A töltelék cukormennyiségét először karamellizáltam volna, aztán adtam volna hozzá a sűrített tejet és a vajat, hogy kicsit intenzívebb karamell íze legyen...?
Csokító
Hozzávalók:
1 RAMA margarin
20 dkg cukor(lehet 15 dkg is,aki nem olyan nagyon édes szájú,mint én :-)
3 evő kanál kakaó por(én a Holland kakaót használom,szerintem az a tuti, az ALDI-ban kapható kakaópor egy az egyben olyan minőségű, mint a holland kakaópor és fele annyiba kerül!))
1 teáskanál zselatin
75 ml víz
3 tasak sovány, turista tej por
2 marék puffasztott rizs.
A margarint felolvasztottam,mikor teljesen elolvadt és elkezdett gyöngyözni,belekevertem a cukrot,a kakaó port.Ezzel addig melegítettem-míg teljesen el nem olvadt benne a cukor és elkezdett forrni.Ekkor mehet bele a 75 ml vízbe elkevert zselatin.Össze rottyant,majd a tűzről levéve belekevertem a 3 tasak tej port.Ezzel ár nem szabad melegíteni,egyenként keverem bele,az utolsóval már nehezen lehet kavarni.Mikor benne van a tej por is,jöhet a puffasztott rizs.
Ha minden benne van,egy tálcára borítom,amit előzőleg folpackkal kibélelek.Nem kell megijedni,eléggé ragadós massza lesz,amit nem nagyon lehet szabályosan kenni,de ez nem is baj.
Ha kihűlt,mehet a hűtőbe,egy-két órára,utána már szeletelhető.
Én nagyon nagyon szeretem,nem épp diétás-fogyókúrás édesség,na de hát ilyet is kell néha napján enni.
Milka csoki házilag

Hozzávalók:
3 evőkanál kakaópor
2 csomag vaniliás cukor
10 dkg teavaj
fél kg kristálycukor
2 dl tejszín
35 dkg zsíros(turista)tejpor
Elkészítés:
a cukrot tejszínt vajat állandó keverés közben 5 percig főzzük (forrástól. A tűzről
levéve tesszük bele a kakaót, vaníliás cukrot majd a tejport jól elkeverjük. Alufóliával bélelt tepsi, vagy tálcára öntjük. kb fél cm vastag legyen és ha kihült hűtőbe tesszük.
...egy másik verzió, ami szintén fincsi:
Hozzávalók:
1/2 kg cukor
2 dl tejszín
10 dkg Rama
2 cs. vaníliás cukor
24 dkg tejpor
Elkészítés:
Esetleg mazsola, rum, mogyoró tehető bele ízlés szerint.
Elkészítés: A fenti hozzávalókat összekeverem, 4-5 percig nyílt lángon főzöm. A tűzről levéve 3 evőkanál kakaót keverek bele.
Gyorsan kell dolgozni vele, alufóliával bélelt, közepes tepsibe öntöm.
Amikor keményedni kezd mintát lehet nyomkodni bele, de lehet kockásra is mintázni.
2012. április 17., kedd
Hókocka

30 dkg liszt,7 dkg ráma,3 ek.porcukor,1 egész tojás,
jól elkeverni.
1 cs. szalagárét kevés tejbe felfuttatni.
Összegyúrjuk,3 lapot sütünk belőle.
Krém:
1 vaníliás pudingot felfőzünk 3 dl tejben.
25 dkg rámát 1 egész tojással, 20 dkg porcukorral,
2cs. vaníliás cukorral jól kikeverünk.
Ha kihűlt a pudinggal összekeverjük.
Puncsszelet

50 dkg liszt, 20 dkg vaj vagy 15 dkg zsír,
2 tojás, 1/2 csomag sütőpor,
15 dkg porcukor,2-3 evőkanál tejföl,
1 citrom reszelt héja.
A töltelék hozzávalói:
2 dl tej, 1 csomag vaníliás cukor,
2 evőkanál kakaó, 3 evőkanál baracklekvár,
2 evőkanál erős feketekávé, 1/2 dl rum (vagy rumaroma),
2-3 evőkanál porcukor, 5 dkg vaj,
A mázhoz:
20 dkg porcukor, 1 evőkanál rum (vagy aroma),
1/2 dl meggylé, 1 (kisebb) citrom leve,
A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, s egy kb. 25× 35 cm-es
tepsi hátán két vékonyabb, s egy vastagabb lapot sütünk belőle.
Ezt a vastag lapot, ha kész van, elmorzsoljuk, a tejjel leforrázzuk,
s hozzáadjuk a vaníliás cukrot, kakaót, lekvárt kávét, rumot, majd
ízlés szerinti porcukrot, s a puha vajat is. Jól összekeverjük,
majd a két linzerlap közé töltjük.
A mázhoz a a porcukorhoz hozzáadjuk a rumot, a citrom levét, a meggyét,
s ha szükséges, még annyi vizet, hogy kenhető legyen.
A mázat fényesre keverjük, majd a tésztára kenjük.
Amikor száradni kezd, a szeletek mentén bevagdossuk, s ha megszáradt a máz, a süteményt felszeletelhetjük.
Zöldborsós szelet
50 dkg csirkemell,
30 dkg mirelit zöldborsó,
2 db húsleves kocka,
só, vegeta, petrzselyem zöld.
A csirkemelleket lisztbe forgattam és erős tűzön elősütöttem.
A felesleges olajt leöntöttem.
Mikor minden szelet megsült, az addig félretetteket visszatettem a lábosba,
2 db húsleveskocával, kicsi sóval és vegetával ízesítettem,
és felöntöttem annyi vízzel hogy éppen ellepje.
Fedő alatt hagytam párolódni.Amikor majdnem kész, akkor hozzáadtam a
zöldborsót és készre pároltam.
Rizzsel tálaltam.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)