2015. január 24., szombat
Csokivarázs muffin
Hozzávalók:
Krémhez:
2 tojás
1 evőkanál vaníliás cukor
10 dkg kristálycukor
11 dkg vaj
12 dkg étcsokoládé
2 dkg cukrozatlan kakaópor
Muffinhoz:
70 gr olvasztott vaj
60 gr kristálycukor
1 tojás
90 gr liszt
fél tk sütőpor
1 ek cukrozatlan kakaópor
10 dkg étcsokoládé
1 dl tej
Elkészítés:
A sütőnket kibéleljük muffin papírokkal.
A sütőt 190 fokra előmelegítjük.
A vajat a tojással és a cukorral alaposan elkeverjük kézi habverővel, majd hozzákeverjük a tejet, és a száraz hozzávalókat.
Egynemű tésztát kapunk, amiből minden muffin kapszliba fél evőkanálnyit teszünk.
Ezekre a halmokra teszünk egy kocka étcsokit, majd ismét fél evőkanál masszát.
20 perc alatt készre sütjük és hagyjuk kicsit hűlni.
Míg sülnek a muffinok, addig elkészítjük a krémet.
A tojásokat a cukrokkal egy lábasban addig melegítjük, míg a cukor teljesen elolvad.
Folyamatosan kevergessük, nehogy rántottát kapjunk.
Amikor a cukor elolvadt egy gép habverővel addig habosítjuk, míg szobahőmérsékletre nem hűl.
Ekkor belekockázzuk a hűtőből éppen kivett vajat és alaposan elkeverjük a habban. Nem baj, ha darabos.
A csokit megolvasztjuk és elkeverjük benne a kakaóport, majd óvatosan, folyamatos keverés mellett a tojásos masszához keverjük egészen addig, míg szép sima krémet nem kapunk.
Kicsit hagyjuk hűlni, majd csillagcsöves habzsákba töltjük és a muffinok tetejét díszítjük vele.
Megjegyzés: megszórhatjuk különböző ehető gyöngyökkel a krémet, illetve süthetjük kis 24 db-os aprósüteményes tepsiben is, ekkor kis falatkákat kapunk.
Kívül belül lágy, krémes. Tömény csokis gyönyör.
Forrás: http://nassolda.receptneked.hu/
2015. január 6., kedd
Diós-kókuszos olasz krémtorta
Hozzávalók:
A tortalaphoz:
1 teáskanál szódapor
2 dl tejföl (szobahőmérsékletű)
5 nagyobb tojás szétválasztva (szobahőmérsékletű)
100 g sótlan vaj
1 csipet só
fél dl olaj
120 g kristálycukor
1 teáskanál vanília aroma
240 g liszt
80 g pörkölt, apróra vágott dió
120 g kókusz reszelék
A krémhez:
180 g sótlan vaj
1 csipet só
300 g lágy krémsajt
2 teáskanál vanília aroma
600 g porcukor
Elkészítés:
160 fokra melegítjük elő a sütőt. A tortalaphoz bevajazunk és belisztezünk egy 22 cm-es tortaformát, vagy kibéleljük sütőpapírral.
Minden összetevőt mérjünk ki előre, hogy utána könnyen és gyorsan lehessen dolgozni.
A tejfölben elkeverjük a szódaport és félretesszük.
Keményre verjük a tojások fehérjét és ezt is félretesszük.
3-5 perc alatt mixerrel habosra keverjük a vajat, a sót, a cukrot és az olajat. Egyesével hozzáadjuk a tojások sárgáját és jól elverjük.
Beleöntjük a vanília aromát is. Kézzel vagy mixerrel kisebb adagokban felváltva belekeverjük a lisztet és a tejfölt. A liszttel kezdjük, és a végén is lisztet adjunk hozzá. Beleforgatjuk a tojáshabot. Amikor ezt megtettük, jöhet a dió.
A tésztánk sűrű, de könnyű lesz. Öntsük a masszát tortaformába.
160 fokon 25-30 percig sütjük őket, vagy amíg a beleszúrt fogpiszkálóra már nem ragad a tésztából.
10 percig hűtjük a tortaformában, majd kivesszük belőle és teljesen kihűtjük. Három lapra vágjuk.
Elkészítjük a krémet:
Habosra keverjük a vajat és a krémsajtot. Jöhet bele a vanília aroma. Fokozatosan tesszük bele a porcukrot. Addig keverjük, amíg egyenletes nem lesz a krém. Mindegyik tortalapra kenünk a krémből, majd az egészet bevonjuk vele. Megszórjuk dióval.
Az is nagyon jó ebben a receptben, hogy a krém elegendő arra is, hogy esetleg díszítsük is vele a tortánkat.
Forrás: http://ketkes.com/elegans-dios-kokuszos-olasz-kremtorta-egyszeruen-mennyei/
Hamis tiramisu
Hozzávalók:
2 nagy pohár tejföl (2×450 g),
6 evőkanál kristálycukor,
3 csomag vaníliás cukor,
1 kávéskanál rumaroma,
1 nagy csomag babapiskóta,
kakaópor,
tej és capuccinópor
Elkészítése:
Egy pohár tejbe keverünk annyi capuccinóport, mintha meginni szeretnénk. Cukor ne legyen benne, ezután tányérba öntsük ki, ne pohárban legyen!
A tejfölt a kristálycukorral, vaníliás cukorral, a rumaromával összekeverjük. Jénai edény aljára teszünk egy keveset ebből a kapott krémből, és a piskótákat elkezdjük belemártogatni a tányérba kiöntött capuccinóba, hogy felszívja azt, de éppen csak egy pillanatra, mert különben eláznak a piskóták. Tehát az alsó krém tetejére tegyünk egy sor ilyen módon megmártott babapiskótát, majd megint krémet tegyünk és pakoljuk a rétegeket piskóta és krém formájában, ameddig el nem fogynak. De a legvégére mindenképpen krém kerüljön, ami fedje be a piskótákat.
Ezután a tetejét meghintjük kakaóporral, vagy capuccinóport is szórhatunk rá vegyesen. Tegyük kicsit hűtőszekrénybe, ezalatt a kakaóport is beissza a krém és a babapiskóta is kellőképpen megpuhul. Az alsó réteg krémet szépen magába szívja majd a legalsó réteg babapiskóta.
Jó étvágyat!
Forrás: http://www.sutemenyrecept.com/hamis-tiramisu-recept.html
2014. december 29., hétfő
Burgonyás tésztába tekert virsli
Hozzávalók:
50 dkg burgonya
4 evőkanál liszt
1 teáskanálnyi vaj
só, bors
6 virsli
2 evőkanál paradicsomszósz
Elkészítése:
A burgonyát megtisztítjuk és sós vízben megfőzzük, majd összetörjük és kihűtjük. Hozzáadjuk a lisztet, sózzuk és borsozzuk, majd a vajat is hozzákeverjük és összegyúrjuk. A tésztát 12 részre osztjuk. Közben a virsliket kettőbe vágjuk és leszedjük a bőrét. Minden darab tésztát kinyújtunk, vagy kézzel ellapítunk. Kicsit ragadni fog, de ettől nem kell megijedni, lisztezzük be a nyújtódeszkát. A tészta közepére egy fél virslit teszünk és feltekerjük. A két végét is megnyomkodjuk, hogy ne lógjon ki belőle a virsli. Ezt követően forró olajban kisütjük és papírtörlőre tesszük, hogy felszívja a zsiradékot, majd átkenjük a paradicsomszósszal és melegen fogyasztjuk.
Forrás: http://ketkes.com/burgonyas-tesztaba-tekert-virsli-fantasztikus-ize-van-es-elronthatatlan-recept/
2014. december 19., péntek
Kekszes csoda
Hozzávalók:
1 csomag étkezési keksz
2 tasak instant vanília krém
8 dl tej
cukor (amennyi a krémbe kell)
7 evőkanál tejszínhab
A tetejére:
2 evőkanál kakaópor
2 evőkanál porcukor
1 teáskanálnyi vaj
0,2 dl tej
Elkészítése:
A krémet összekeverjük a cukorral, majd a tejjel és felverjük a csomagoláson lévő leírás szerint. Ezt követően belekeverjük a tejszínhabot. Egy süteményformába rakunk egy réteg kekszet, szorosan egymás mellé, majd egy réteg krém következik rá, addig rétegezzük, amíg el nem fogynak az alapanyagok. Közben a tejet felmelegítjük, a kakaót és a porcukrot összekeverjük, kanalanként hozzáadjuk a tejet, hogy sűrű glazúrt kapjunk. A kekszen eloszlatjuk és hűtőbe tesszük. Néhány órán át pihentetjük, majd szeletelhetjük.
Stefánia torta
Hozzávalók:
20 dkg porcukor,
1 dl tej,
fél sütőpor,
50 dkg liszt,
30 dkg margarin,
2 egész tojás
Elkészítése:
A lisztet a margarinnal elmorzsoljuk, hozzávegyítjük a porcukrot és a sütőport, majd a tejjel és a tojással meggyúrjuk. 6 kis cipóra osztjuk. A cipókat egyenként hosszú rúd alakra kisodorjuk, majd tepsi nagyságúra kinyújtjuk, és a tepsi alsó felén vagy szél nélküli sütőlemezen világossárgára sütjük. (Süthetünk belőlle egyforma kerek tortalapokat-is.) A lapokat kihűlés után krémmel töltjük meg.
Krém: 3/4 liter tej, 35 dkg cukor, 10 dkg liszt, 3 kávéskanál kakaó, 25 dkg vaj, vanília.
A tejből, a lisztből, a kakaóból a vaníliával sűrű pépet főzünk, kihűtjük. A vajat (fele lehet tejes margarin) a porcukorral habosra keverjük, a kihűlt pépet apránként hozzáadagoljuk, s azzal még jól elkeverjük.
Tetejét csokoládékrémmel vonjuk be, és kakaóporral hintjük meg.
Forrás: http://kedvencreceptek.com/stefania-torta-nagyon-finom-es-nem-bonyolult-elkesziteni/
2014. november 17., hétfő
Kókuszos búvár túrós
Hozzávalók a túrós-kókuszos golyókhoz:
25 dkg túró,
3-4 evőkanál cukor,
5 evőkanál kókuszreszelék,
1 csomag vaníliás cukor,
1 tojás sárgája.
Hozzávalók a tésztához:
20 dkg vaj,
15 dkg cukor,
3 tojás,
1 tojás fehérje,
15 dkg tejföl,
4 evőkanál tej,
1/2 csomag sütőpor,
1 csipet só,
30 dkg liszt,
4 púpos evőkanál keserű kakaópor.
Krémhez:
2 csésze tej,
1 tojás,
3 evőkanál liszt,
2 evőkanál étkezési keményítő vagy vaníliás pudingpor,
1 csipet só,
15 dkg cukor,
1 csomag vaníliás cukor.
Szóráshoz: 2 evőkanál keserű kakaópor.
Először a golyókat készítjük el. A túróhoz keverjük a tojást, a kétféle cukrot, a kókuszt és a csipet sót. Alaposan kikeverjük, majd diónyi gombócokat formálunk a masszából. 30 percre a mélyhűtőbe tesszük őket, hogy megkeményedjenek. Utána kikeverjük a tésztát. Keverőtálba tesszük a vajat, és a kétféle cukorral habosra keverjük. Mehetnek bele a tojások + a maradék fehérje, a tejföl, a tej, a sütőporos liszt és a csipet só. Alaposan kikeverjük a masszát. Egy kb. 15 x 20 cm-es tepsit kivajazunk és liszttel meghintünk. A fele mennyiségű tésztát a tepsibe simítjuk, majd a másik fele részbe elkeverjük a keserű kakaóport. A kakaós részt rákenjük a sárga tésztára. Ez után vesszük a megdermedt golyókat és sorban a tésztába nyomkodjuk őket.
Előmelegített sütőben, 180 C-on, tűpróbáig sütjük a süteményt. Mikor megsült, kihűtjük. Közben elkészítjük a vaníliás krémet: a hozzávalókat lábosba tesszük és állandóan kevergetve sűrű krémet főzünk belőlük. Kihűtjük. A kihűlt krémet a sütemény tetejére kenjük és bőven megszórjuk keserű kakaóporral. Kockára felvágva tálaljuk.
Forrás: http://illeskriszkonyhaja.blogspot.hu/
2014. november 1., szombat
Tízperces bögrés pillefánk
A mérce a szokásos 2,5 dl-es bögre
Hozzávalók:
- 2 púpos bögre liszt
- 2 tojás
- 1 csomag sütőpor
- 2 doboz natúr joghurt, vagy tejföl (140 g-os kiszerelésű) De az egy tejföl, egy joghurt, is működik
- 2-3 evőkanál cukor
1. A hozzávalókat összekeverjük. Egy galuskaszerű tésztát fogunk kapni.
2. Két evőkanál segítségével forró olajba szaggatjuk.
3. A tészta magától fog megfordulni az olajban. Ez azért jó, mert akkor biztosan átsül a belseje. Azért az első adag kisülése után ellenőrizzük a belsejét. Tépjük/vágjuk ketté.
Ilyen egyszerű
Jó étvágyat!
Forrás: holgyliget.hu
2014. október 27., hétfő
Rakott bundáskenyér jénaiban
Hozzávalók:
1 kis pohár laktózmentes tejföl
3 szál újhagyma
1 kis fej lila hagyma
5 szelet füstölt tarja
15 dkg reszelt sajt
fél csokor snidling
só
kevés zsiradék
6 szelet kenyér
5 tojás
Elkészítése:
A sütőt előmelegítem 200 fokra. A tojásokat felverem a tejföllel és a sóval.
A jénai tálat kevés zsiradékkal kikenem, 3 szelet kenyeret megmártóztatok a tojásos, sós, tejfölben és a jénai aljára teszem.
Megszórom a sajttal, az aprított újhagyma és a lilahagyma felével, majd ráteszem a tarjaszeleteket. Megmártóztatom a maradék 3 szelet kenyeret is a tojásos tejfölben, majd a tarjaszeletek tetejére teszem.
Megszórom a maradék sajttal, az újhagymával és a lilahagymával. Aprított snidlinggel díszítem, majd 15 perc alatt készre sütöm.
Forrás: receptneked.hu
Gyümölcsös kekszes
Hozzávalók:
2 csomag háztartási keksz (2×20 dkg)
1 csomag étcsokis pudingpor
1 csomag vaníliás pudingpor
1 l tej
6 ek cukor
30 dkg gyümölcs
4 dl habtejszín
2 habfixáló
vanília aroma
cukor
rum
Elkészítése:
A pudingporokat 0,5 l tejjel és 3 evőkanál cukorral elkészítjük, és hozzákeverjük a gyümölcsöket.
Egy tál alját kirakjuk a rumba áztatott keksszel, majd ráöntjük a csokis pudingot. Erre ismét kekszet rakunk, erre öntjük a vaníliás pudingot, majd ismét egy réteg keksz következik.
A tetejét bevonjuk a a habfixálóval felvert habtejszínnel, amihez 1 tk vanília aromát és 3 tk cukrot adunk. A tetejét ízlés szerint díszítjük.
Hűtőben hagyjuk kihűlni.
Forrás: receptneked.hu
2014. október 24., péntek
A legegyszerűbb sajtos rúd
Hozzávalók / 4 adag
30 dkg finomliszt
25 dkg margarin
2 teáskanál só
1.5 dl tejföl
1 db tojás (a tetejére)
5 dkg sajt (reszelt)
Elkészítés:
A lisztet összegyúrjuk a margarinnal, sóval és annyi tejföllel, amennyit felvesz.
Kinyújtjuk kb. ujjnyi vastagra, megkenjük a sózott felvert tojással, megszórjuk reszelt sajttal.
Éles késsel, pizzavágóval vagy derelyevágóval hosszúkás rudakra vágjuk.
Sütőpapírral bélelt tepsire rakjuk, és előmelegített sütőben aranybarnára sütjük.
sütési hőfok: 200°C
sütési mód: hőlégkeveréses
költség: 400 Ft
Forrás: nosalty
2014. október 23., csütörtök
Tésztás csoda
Hozzávalók:
1 csomag tészta
30 dkg sonka (pulyka sonka is jó)
10 dkg mozzarella
10 dkg parmezán
3 evőkanál tejföl
0,5 dl főzőtejszín
1 teáskanálnyi bazsalikom
friss petrezselyemzöld
só, bors
olaj
Elkészítése:
A tésztát sós vízben megfőzzük. A sonkát apróra vágjuk és kevés olajon megpirítjuk. A főzőtejszínt, a tejfölt és az apróra vagdosott mozzarellát összekeverjük, hozzáadjuk a zöld fűszereket is és a sonkával együtt 3-4 percen át melegítjük. Folyamatosan kavargatjuk, majd mikor már krémessé vált levesszük a tűzhelyről és összekeverjük a tésztával. Az egészet kiolajozott, hőálló edénybe kanalazzuk és megszórjuk a parmezánnal, majd 4-5 percen át sütjük 180 fokon, hogy a sajtok ráolvadjanak a tésztára.
Bájos Angelika szelet
Hozzávalók a tésztához:
Kakaós lap:
7 tojás
14 dkg porcukor
10 dkg finom lsizt
4 dkg kakaópor
1 ek olaj
2 ek víz
6 gr sütőpor
Diós lap:
7 tojás
14 dkg porcukor
8 dkg finom liszt
8 dkg darált dió
6 gr sütöpor
Krém :
25 dkg vaj
25 dkg margarin
30 dkg kr. cukor
3 vaníliás puding
9 deci tej
10 dkg darált dió
3 darab 3+1 kávé
4 deci barack lekvár
2 kk rumaróma /vagy rum/
Kakaós lap készítése: tojásokat szétválasztom, fehérjét kemény habnak verem pici sóval, sárgáját cukorral, olajjal, vízzel kihabosítom majd hozzá szitálom a lisztet, kakaóport és a sütőport . Sütőpapírral kibélelt 30x40 cm gáztepsiben sütöm. Mikor megsült /tűpróba/ még langyosan leszedem a sütőpapírt.
Ugyan így sütöm a másik lapot is csak azt dióval.
Krém: A pudinporokat felfőzöm sűrü péppé, mikor besürüsödött leveszem a tűzhelyről és bele szórom a kr. cukrot, elkeverem hogy a cukor olvadjon el s hagyom hűlni, közben keverem hogy ne bőrözzön be.
A szobahőmérsékletű vajat kihabosítom, majd kicsinyenként hozzá adagolom a hűlt pudingot és a rumaromát. A krémet ketté választom, az egyikfelébe teszek diót, a másik felébe a 3+1 kávét.
Összerakás: Kakaós lap, vékonyan megkenem barack lekvárral, diós krém, diós lap,,,megkenen barack lekvárral, kávés krém. A tetejét is megkenem vékonyan krémmel majd amikor a hűttőbe megdermedt olvasztott torta bevonó csokival kentem be.
Jó étvágyat kívánok az isteni finom sütihez.
u.i. eléggé sok minden kell hozzá de nagy adag süteményt kapunk, szép magas szeleteket
Citromos Vienetta
Hozzávalók a tésztához:
9 db tojás
18 dkg. Porcukor
18 dkg. liszt
6 gr sütőpor
A krémhez:
2 cs tejszínízű pudingpor
6 dl tej
15 dkg porcukor
30 dkg vaj
15 dkg étcsokoládé
2 citrom reszelt héja, 1 citrom leve
Elkészítése:
A tojásokat a cukorral habosra keverjük,majd hozzá adjuk a sütőporral elkevert lisztet.
40× 30 cm-es tepsit kibélelünk sütőpapírral,
6 tojásból , 12 porcukor, 12 liszt, ½ kk sütőpor,,,elkészítem a piskótalapnak valót és két fele osztom, 2 darab 30x40 sütölapra osztom ezt a masszát. Amikor megsültek a lapok leszedem a sütőpapírt és mindkét lapot ketté vágom. Így lesz 4 darab lapom.
Még 1 keverés, 3 tojás, 6 dkg porcukor, 6 dkg liszt pici sütőpor,,,ezt már csak 1 nagy tepsin sütöm meg, ha kihült ketté vágom.
6 darab piskóta lapom lesz.
A krém készítése:
A pudingporokat a cukorral,tejjel simára keverjük és sűrűre felfőzzük,majd hagyjuk kihűlni.
A kihabosított vajhoz hozzá adagoljuk a kihült pudingot és a citromok levét, reszelt héját, jó habosra kevertetjük és a piskóta csíkokat egymás után megtöltjük.
Olvasztott csokival minden sort meglocsoljuk.
Ebből az adagból 20 szép nagy szelet sütit kapunk.
Gyümölcsös Vienetta
Hozzávalók:
Tésztához:
• 9 tojás
• 18 dkg porcukor
• 18 dkg liszt
• 6 g sütőpor
Krémhez:
• 2 cs tejszínízű pudingpor
• 3 dl tej
• 3 dl gyümölcslé
• 40 dkg gyümölcs (én fagyasztott ribizlit és málnát tettem bele kiolvasztva)
• 20 dkg kristálycukor
• 30 dkg vaj
• 15 dkg étcsokoládé
• Elkészítése:
• A tojásokat a cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet. Egy 40*30 cm-es tepsit kibélelünk sütőpapírral. A massza 1/3-át a tepsire simítjuk, majd előmelegített sütőben kb 15 perc alatt készre sütjük, majd jöhet a második és harmadik lap is. Amikor a lapok kihűltek függőlegesen kettőbe vágjuk őket, tehát lesz hat lapunk.
• A pudingporokat a cukorral, tejjel, gyümölcslével simára keverjük és sűrűre felfőzzük. Amikor kihűlt akkor alaposan kihabosítjuk a vajjal és a botmixerrel pépesített gyümölccsel. A csokit gőz felett felolvasztjuk.
• Veszünk egy lapot, megkenjük a krém 1/6-ával és meglocsoljuk olvasztott csokival. Rátesszük a következő lapot, megkenjük krémmel és csokival locsoljuk. Ezt elvégezzük az összes lappal.
• Néhány órára hűtőbe tesszük, majd szeletekre vágva tálaljuk.
• Jó étvágyat ehhez a finom süteményhez
Forrás: facebook
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)














