2010. június 9., szerda

Székelykáposzta


Hozzávalók:
2 kg savanyú káposzta
75 dkg sertéslapocka
10 dkg füstölt szalonna
15 dkg mangalica kolbász
3 fej hagyma
egy zöldpaprika (csípős is lehet)
2 babérlevél
5-6 szem bors
pirospaprika
köménymag
2 gerezd fokhagyma
egy evőkanál liszt
2 dl tejföl
olaj/zsír

Először a pörköltet kezdem készíteni. Ehhez zsiradékot forrósítok, üvegesre sütök benne két fej felaprított hagymát, közben a köménymagot is beleteszem, hadd pattogjon ki. Rádobom a kisebb kockára vágott lapockát, fehéredésig sütöm, megpaprikázom, hozzáadom a felszeletelt fokhagymát, zöldpaprikát, és egy körömnyi babérlevelet. Felöntöm annyi vízzel, amennyi szűken ellepi és puhára főzöm. A levét időről-időre elforralom, és pótolom, ettől lesz igazán sűrű szaftja.
Közben a maradék hagymát félfőre vágom, a szalonnát felcsíkozom, a kolbászt felkarikázom. A savanyú káposztát leöblítem, kissé kinyomkodom és pár vágással rövidebbre aprítom, ha kell. A szalonnát kiolvasztom, rádobom a hagymát és a kolbászt, három-négy percig sütöm, és rádobom a káposztát. Hozzáadom a szemes borsot, babérlevelet, jól elkeverem, aláöntök egy bögre vizet és majdnem puhára főzöm. Ekkor belekeverem a pörköltet, nagyon kis lángon összerottyantom, majd a tejfölben elkevert liszttel behabarom. Nekem úgy ízlik, ha nincs hosszú leve, de ha valaki hígabban szereti, kis vízzel felengedheti. Lehet bele kaprot is főzni a habarással egyidejűleg. Tejföllel és friss kenyérrel tálalom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ajánló

Related Posts with Thumbnails