Hozzávalók:
50 dkg sertésszűz (vagy csirke, pulyka stb.)
50 dkg csiperkegomba
10 dkg füstölt szalonna
egy fej hagyma
három gerezd fokhagyma
3 dl húsleves
egy ág rozmaring
frissen őrölt feketebors
2 dl tejszín
2 evőkanál tejföl
só
A szalonnát felkockázom és lábosban pirítani kezdem. Ha már kiengedte a zsírját, rádobom a vékony szeletkékre-csíkokra vágott húst a rozmaringágról leszedett leveleket, borsozom és a hús fehéredéséig sütöm. Ekkor hozzáteszem a felaprított hagymát, két gerezd szeletekre vágott fokhagymát, és pár percig kevergetve sütöm. Ekkor rádobom a nem túl apróra feldarabolt gombát is, és addig sütöm, amíg a gomba kissé össze nem esik. Ha ez megvan, aláöntöm a húslevest, belereszelem a maradék egy gerezd fokhagymát, és a hús teljes puhulásáig párolom az ételt. Ekkor beleöntöm a tejfölt meg a tejszínt, amivel kicsit sűrűbbre forralom, majd tálalom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése