2010. június 10., csütörtök

Rakott kínai kel


Hozzávalók:

1 nagyobb kínai kel
40 dkg darált hús /most épp alacsony zsírtartalmú sertéshús/
25 dkg barna rizs
1 közepes póréhagyma
2 dcl tejföl
1,5 dcl főzőtejszín
2 tojás
5 dkg sajt reszelni
só,őrölt bors, őrölt pirospaprika,
őrölt köménymag
csipetnyi szerecsendió
borsikafű,kakukkfű,

A főzést a barnarizzsel kezdtem, mivel ennek kb. 45 perc kell, míg megpuhul. Átmostam, fél órára hideg vízbe áztattam. Majd egy lábasban vizet forraltam, és beleraktam a rizst. A barnarizst bő vízben kell főzni,mint a tésztát. A vízbe csak egy kiskanálnyi sót raktam, néha megkevertem.

A póréhagymát felkarikáztam, és egy serpenyőben kevés olivaolajon megfuttattam. Hozzáadtam a darált húst, és fehéredésig pirítottam. Ekkor megszórtam egy kiskanálnyi pirospaprikával, megsóztam,fűszereztem a borsikafűvel,kakukkfűvel, őrölt borssal. Jól elkevertem,majd felöntöttem kb. 1 dcl vízzel. Fedő alatt készre pároltam. Mikor elkészült, a levét elforraltam.

A kínai kelt félbe vágtam,majd vastagabb ujjnyi szeletekre vágtam. Egy lábasban ismét vizet forraltam, sót és őrölt köményt raktam bele. Mikor forrt a víz, beleraktam a káposztát, és fedő alatt kb. 20 perc alatt megfőztem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ajánló

Related Posts with Thumbnails