2014. június 22., vasárnap

Kókuszos álom


Hozzávalók:
- 3 dl tej
- 10 dkg vaj
- 8 dkg kristálycukor
- 4 evőkanál búzadara
- 12 dkg kókuszreszelék
- 20 dkg ét- vagy tejcsokoládé
- 2 teáskanál olaj

Elkészítés:
1. A tejet felfőzzük a cukorral és a vajjal. Amikor elolvad a vaj, hozzáadjuk a búzadarát, de ekkor már csak kb. 1 percig főzzük, kevergetjük. Nem kell teljesen megfőzni a darát, csak félig! Levesszük a tűzről, belekeverjük a kókuszreszeléket is.
2. Ha langyosra hűlt, akkor egy kb. 20x20 cm-es formát/tepsit kibélelünk fóliával és beleegyengetjük a kókuszos masszát (belenyomkodjuk az ujjunkkal). Hagyjuk kihűlni.
3. 10 dkg csokoládét gőz felett felett felolvasztunk, elkeverünk benne 1 teáskanál olajat és a kihűlt kókuszos masszára simítjuk, majd betesszük a hűtőbe dermedni.
4. Dermedés után kivesszük a hűtőből, kiborítjuk egy tálcára úgy, hogy a csokis rész alulra kerüljön - levesszük róla a fóliát. Majd a másik 10 dkg csokoládét is felolvasztjuk gőz felett, elkeverünk benne 1 teáskanál olajat és a kókuszos massza tetejére simítjuk. (Így alul és felül is csokoládé réteg lesz.) Ismét betesszük a hűtőbe dermedni, majd 1-2 óra után szeletelve kínáljuk. Úgy lehet szépen szeletelni, hogy a kést forró vízbe mártjuk, megtöröljük papírtörlővel és szeletelünk - ezt lehet többször ismételni.
Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ajánló

Related Posts with Thumbnails