2010. június 24., csütörtök

Gesztenyés fatörzs


Krém:
2 cs. gesztenyepüré
2x250 g sütőmargarin
300 g porcukor
4 evőkanál cukrozatlan kakaópor
2 cs. vaníliás cukor

Piskóta:
2x 4 tojás sárgája
2x 4 tojás fehérje
2x 4 evőkanál víz
2x 8 evőkanál cukor
2x 7 evőkanál liszt
2x 1 evőkanál cukrozatlan kakaópor
2x 0,5 cs. sütőpor
Tepsi belméret: 25x37 cm

Két darab egyforma piskótalapot sütünk. A tojássárgákat habosra keverjük a cukorral és a vízzel.
A lisztet elkeverjük a sütőporral és a kakaóporral. Hozzáadjuk a tojásos masszához, és elkeverjük. Végül pici sóval kemény habbá verjük a tojásfehérjét. Óvatosan ezt is belekeverjük a tésztába.
Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, és készre sütjük.

Ismételjük a folyamatot.
A krémhez a kétféle cukrot és a puha margarint gépi habverő segítségével habosra verjük. A gesztenyemasszát áttörjük, majd hozzáadjuk azt is a kakaóporral együtt. Tovább keverjük a krémet. Ennyi az egész, gyorsan megvan. Ezután megkenjük a piskótát, és a rövidebb oldalától kezdve feltekerjük. (a rövidebb oldala lesz a fatörzs magassága)

Ezután a másik lapot is megkenjük krémmel, és folytatólagosan tekerjük a már kész hengerünk köré. Krémmel tapasztjuk a másik véghez. Így egy magas fatörzset kapunk, ha talpra állítjuk. Ebből levágunk valamennyit, és azt a másik mellé fektetjük.

Végül kívülről is megkenjük krémmel, és villával kérgezzük.

Ha csak szimplán roládnak, és nem tortának készítjük, akkor fele mennyiség is elég!!!Akkor csak egy piskóta és lehet is szeletelni!

Tejfölös krémvarázs


Hozzávalók:
Tésztához:
* 250 g margarin
* 200 g porcukor
* 1 egész tojás
* 2 evőkanál kakaópor
* 1 kávéskanál szódabikarbóna
* 400 g liszt

Krémhez:
* 3 csomag főzős vaníliás pudingpor
* 12 evőkanál cukor
* 1 l tej
* 450g tejföl

Elkészítés:
A margarint mikróban megolvasztottam, krémesre. A porcukrot magas falú tálba kimértem, majd a margarinnal jó habosra kikevertem. Hozzáadtam folyamatos keverés közben a tojást, majd a kakaóport is. Aztán már csak kanállal beleforgattam a lisztet és a szódabikarbónát. Krémes állagú lett.Be is raktam a hűtőbe,hogy keményedjen a nyújthatóság miatt.
Addig elkészítettem a pudingot. Egy kis tálba beleöntöttem a pudingport, és hozzáadagoltam a cukrot is. Felbontottam egy tejet, és annyit öntöttem hozzá, amíg csomómentesre nem kavartam a porokat. A többit feltettem forrni, majd hozzákevertem a cukros pudingot, míg be nem sűrűsödött. Levettem a tűzről, kiöntöttem egy nagy tálba, majd néha rákevertem, hogy ne bőrösödjön. Aztán mikor már nem tűz forró volt, csak meleg, hozzákevertem a tejfölt. EZ azért kicsit le is hűtötte. Elővettem egy közepes tepsit, majd a hűtőből a tésztát. Kettévágtam, majd az egyik felét lisztezett deszkára borítottam. Bevallom őszintén, az első adaggal nem pepecseltem, beleraktam a tiszta tepsi legaljára, és kézzel szépen elnyomkodtam, hogy egyenletesen szétterüljön. Erre ráöntöttem, és szépen elsimítottam a kihűlt krémet. Persze még a krémráöntés előtt előmelegítettem a sütőt, időmből kifért.
Aztán a másik adagnál már a lisztezett deszkán nyújtottam ki a tésztát, majd a nyújtófára tekertem, és ennek segítségével próbáltam a krémre "varázsolni".
Készre sütöttem.
Ha kész, totál ki kell hűteni, csak azután vegyétek ki!
Én mohó voltam, és a széle szét is folyt, bár ízre így is jó volt:D
A közepét már kihűtöttem, így lehetett szépen szeletelni.:)
Jó étvágyat hozzá!

Csokoládés pite


Hozzávalók 10 szelethez:

A tésztához:
• 12 dkg liszt
• 8 dkg vaj vagy margarin
• 4 dkg porcukor
1 evőkanál kakaópor
1 tojássárgája

A krémhez:
• 1 csomag vaníliás pudingpor
• 1 narancs reszelt héja
• 12 dkg cukor
• 5 dl tej
• 4 dkg csokoládé
• 3 tojássárgája

A tészta hozzávalóit egy tálba mérve gyúrjuk omlós tésztává, és béleljünk ki vele egy 20 cm átmérőjű piteformát. 180 C fokos sütőben süssük 8-10 percig.

A krémhez a tojássárgáját, a cukrot és a pudingport egy kevés tejjel keverjük simára, a többi tejet forraljuk fel, és sűrítsük be a pudingos résszel. Keverjük bele a narancshéjat, és a megfőtt krém felét kanalazzuk foltokban a kisült, kihűlt tésztára. A másik felébe keverjük bele a csokoládét, míg az teljesen elolvad, majd szintén tegyük a tortára, és egy kanál segítségével mossuk össze a kétszínű krémet. Tegyük hűtőbe néhány órára dermedni, utána szeletelhető.

Elkészítési idő: 60 perc
Hűtés: 3-4 óra

Cseresznyés tiroli rétes


Hozzávalók:

tészta:

35 dkg BL 80 kenyérliszt
1 teáskanál só
1 púpos evőkanál cukor
25 dkg hideg vaj
60 ml meleg víz
125 ml tej
1 nagy tojás
15 g friss élesztő / 7g porélesztő
töltelék:

1 kg cseresznye kimagozva
3 nagy tojásfehérje
10 dkg cukor
15 dkg dió durvára darálva
negyed teáskanál őrölt fahéj
tetejére kenni: 3 tojássárga pici vízzel keverve

A tésztához a tejet, vizet, tojást, élesztőt elkeverjük egy magasfalú tálban. A lisztet, sót, cukrot összekeverjük és a késes robotgépben két részletben összeforgatjuk a hozzákockázott hideg vajjal. Éppen csak annyira, hogy kb. 1 cm-es vajdarabok maradjanak benne. A tojásos keverékhez adjuk és egy villával nagyjából elkeverjük. Fóliával letakarva egy éjszakára a hűtőbe tesszük.
Másnap erősen lisztezett deszkára borítjuk, 50 X 50 cm-es lapot nyújtunk belőle, gondolatban harmadoljuk, a felső harmadot a középsőre hajtjuk, az alsót pedig erre. A hosszú lap mindkét végét visszahajtjuk középvonalig, majd összecsukjuk, mint egy könyvet. A zárt "gerinc" a bal oldalon van.
Megint kinyújtjuk és ugyanígy hajtogatjuk még kétszer. Fóliában a hűtőbe tesszük 30 percre.
Ezalatt kimagozzuk a cseresznyét. A 3 tojásfehérjét robotgéppel kemény habbá verjük, kanalanként hozzáadjuk a cukrot és a fahéjat is. Végül a diót kanállal belekeverjük.
A tésztát három részre osztjuk és egyenként kb. 30 X 30 cm-es lapra nyújtjuk. A két szélét bevágjuk csíkokra, középre halmozzuk a diós hab 1/3-át, megszórjuk a cseresznye harmadával és beborítjuk a tésztacsíkokkal. Felváltva egyet jobbról, egyet balról veszünk, középen keresztezve őket.
Sütőpapíros tepsibe tesszük a három rudat, lekenjük a tojássárgával és előmelegített sütőben 200 fokon kb. 20-25 perc alatt megsütjük.
A nyers vajastészta súlya kb. 95 dkg, ha valaki készen vett élesztős-vajas tésztával készítené, akkor ezzel egyező súlyú tésztát vegyen.

A tészta forrása Nigella Lawson.

Buchty (bukta-kalács szerűség)


Hozzávalók:
45 dkg liszt,
9 dkg + 4 dkg vaj,
7 dkg cukor,
2 dkg friss élesztő,
1,2 dl tej,
3 tojás,
csipet só

1. Keverőtálban keverjük össze a lisztet, cukrot, sót
2. Olvasszuk fel a vajat, öntsük hozzá a tejet és keverjük el benne az élesztőt
3. A liszt közepébe készítsünk egy mélyedést, öntsük ide a tejes-vajas élesztőt és keverjünk hozzá annyi lisztet, hogy sűrű, folyós masszát kapjunk. Tehát ne az egész lisztet, csak éppen valamennyit a széléről! Pihentessük fél órát az élesztőt.
4. Fokozatosan keverjük hozzá a felvert tojásokat, és kb. 10 percig keverjük a tésztát, hogy szép sima legyen. Takarjuk le, kelesszük 1,5 órát
5. Gyúrjuk át, lisztezett kézzel formázzunk gömböket. Olvasszuk meg a vajat, forgassuk meg benne a gömböket és helyezzük őket ne túl szorosan egymás mellé sütőpapírral bélelt tepsibe. Kelesszük még egy órán át. Közben melegítsük elő a sütőt 190 fokra, a kelesztési idő eltelte után 25 perc alatt süssük szép barnára

Lepénykenyér


Hozzávalók kb. 20 kenyérhez:
45 dkg liszt,
3,5 dl natúr joghurt,
3 dkg vaj,
só,
7 g szárított élesztő,
liszt a nyújtáshoz

1. Keverjük össze a kenyér összes hozzávalóját. Adjunk hozzá annyi meleg vizet, hogy gyúrható tésztát kapjunk (keményebbet, mint a pizzatészta)
2. Kelesszük minimum 1 órán át (de inkább több)
3. Forrósítsunk fel egy teflonserpenyőt. A tésztából szedjünk le egy kis gombócnyit, nyújtsuk ki egészen vékonyra (sok lisztet kell használni a nyújtáshoz)
4. Nagy lángon süssük meg az egyik oldalát, szépen fel fog hólyagosodni, majd fordítsuk meg. A két oldal sütése kb. 1 perc vagy annál is kevesebb

Tökéletes állagú, puha, könnyű, foszlós, ideális nyári kenyér, az a fajta, amelyik nem keményedik meg ha kihűlt. Ideális kísérő szószokhoz, salátákhoz, sonkához, bogyóhoz, húsokhoz. A kisütése is gyors, hamarabb elkészül, mint a palacsinta. A recept eredetileg 1 óra kelesztést írt (én 3 órát hagytam neki), így akkor is jó lehet, ha hirtelen jut eszünkbe, nincs semmi kenyerünk otthon.

Édes-savanyú falatok


Hozzávalók:
4 személyre

80 dkg sertéscomb
2 tojás
3 ek. kukoricaliszt
2 ek. szójaszósz
1 1/2 dl olaj
1 fej vöröshagyma
2 cikk fokhagyma
1/2 zöldpaprika
1/2 paradicsompaprika
20 dkg ananász
8 kanálnyi ananászkonzervlé
Mártás:
8 ek. cukor
4 teáskanál szójaszósz
4 ek. ketchup

3 teáskanál worcester-szósz
4 teáskanál burgonyaliszt

Elkészítés:
A húst egy tálba felkockázzuk, a szójaszószt ráöntjük, és így pácolódni hagyjuk kb. 30 percig. Eközben felverjük a tojásokat, majd a fél óra leteltével a húsra öntjük. A húskockákra szórjuk a kukoricalisztet, majd a felforrósított olajban 1 percig sütjük. Ezután tányérra tesszük őket úgy, hogy ne ragadjanak össze. Elkészítjük a mártást: a burgonylisztet beleszórjuk a vízzel felhigított ananászlébe, majd beleöntjük a borecetet, és hozzáadjuk a cukrot, a szójaszószt, a ketcupot és a worcester-szószt, végül megsózzuk. Az egészet alaposan összekeverjük. Ezután forró olajban megpirítjuk a hagymát, fokhagymát és a paprikát, majd hozzáadjuk a konzerv ananászt is. Erre öntjük rá a mártást, az egészet felforraljuk. A húst újból forró olajba tesszük, és rövid idő alatt ropogósra sütjük. Tányérokra tesszük, leöntjük a mártással, és már fogyaszthatjuk is.

Szecsuáni csípős-savanyú leves


Hozzávalók:
Zúzott erős paprika (az Erős Pista megfelel))
Napraforgóolaj
Fokhagyma (2-3 gerezd)
Bors (őrölt – fehér/fekete is jó)

Étkezési keményítő (kínai, de jó a kukorica, burgnyakeményítő is)
1 tojás
Sárgarépa
Fafüle gomba
Tofu
Bambusz
Szójabab-csíra
Füstölt/ sült/ főtt hús (lehetőleg kacsamell)
Víz
Ecet (10%-os a legjobb)
Na-glutamát (kínai só)

Elkészítés:
1. Felaprítjuk egészen kis darabokra (kb. 3x3x3mm) a fokhagymát, sárgarépát, beáztatott fafül gombát, a tofut és a húst.
2. Villával felverjük enyhén a tojást.
3. Feloldunk körülbelül 2 evőkanál keményítőt legalább háromszor annyi vízben.
4. Felforrósítjuk a wokot (hogy az esetlegesen benne maradt víz elpárologjon), beleöntjük a NAPRAFORGÓOLAJAT (kb. 4 cl). Ebben az esetben elég enyhén felforralni az olajt, az extrém hőfok veszélyes lehet.
5. Beleöntjük a nem túlforró olajba az Erős Pistát és a fokhagymát. Enyhén átsütjük (gyors folyamat, a fokhagyma könnyen eléghet!). Ezt a keveréket kiöntjük egy tányérba.
6. Elmossuk a wokot.
7. vizet forralunk a wokban.
8. A forró, de még nem zubogó vízbe beleöntjük a felaprított sárgarépát, a fafüle gombát, a bambuszt, a tofut (ezt el is hagyhatjuk) és a húst. Néhány percig (kb. 3 perc) kevergetjük. Közben sózzuk, borsozzuk, de mindig csak „keveset”.
9. Lassan hozzáadagoljuk a vízben feloldott keményítőt, majd egy csipet Na-glutatmátot.
10. Belekeverjük a felvert tojást közben Gyorsan, körkörösen kavargatjuk, hogy a tojás szép, hosszúkás legyen, ne pedig darabos.
11. A levest hozzáadjuk az erőspaprika-fokhagyma-olaj trióból.
12. Általában a végén kerül bele az ecet, ízlés szerint.

Megjegyzés:
- A leveshez teteszőleges húst használhatunk.
- A szárított fafüle gombát vízbe kell áztatni kb. 15 percig, mielőtt bármilyen akcióba lendülnénk vele.

Pekingi leves


Hozzávalók:
1 csomag leveszöldség
10 dkg üvegtészta
30 dkg kacsamell
1 hagyma
1 gerezd fokhagyma
½ üveg bébikukorica
½ póréhagyma
2-3 ek (édes-savanyú) chiliszósz
2-3 ek szójaszósz
4 ek olaj
só, bors

Elkészítés:
1. A leveszöldségből készítsünk kb. 1,5 liter zöldséglevest. Amíg a leves fő, készítsük elő a „levesbevalót”.
2. A sütőt melegítsük elő 180 fokra. A kacsamell bőrét szedjük le. A húst mossuk meg és töröljük szárazra. Egy serpenyőben forrósítsunk meg 2 ek olajat, a kacsamell mindkét oldalát süssük meg az olajban, majd tegyük a sütőbe kb. 15 percre.
3. A bébikukoricát csepegtessük le, vágjuk hosszában, majd keresztben is ketté. A póréhagymát karikázzuk fel. Az üvegtésztát forró vízben főzzük 2-3 percig, öblítsük és csepegtessük le. A hagymát és a fokhagymát pucoljuk meg és vágjuk apróra.
4. Egy lábasban a maradék olajon dinszteljük meg a hagymát, fokhagymát, póréhagymát és adjuk hozzá a kukoricát. A kész zöldséglevest szűrjük le, és adjuk a hagymás alaphoz, főzzük kb. 5 percig. Ízesítsük a levest chiliszósszal, szójaszósszal, és borssal.
5. A kacsamellet vágjuk vékony csíkokra. Az üvegtésztát (vágjuk esetleg nagyobb darabokra) a hússal együtt adjuk a leveshez. 2-3 perc melegítés után tálaljuk.

Megjegyzés:
- A levest gazdagíthatjuk shiitake gombával, sárgarépával is. A póréhagyma másik felét felhasználhatjuk a zöldségleves készítéséhez. Az ételt persze készíthetjük instant zöldséglevessel is, de!!! Ha párhuzamosan dolgozunk, azaz először feltesszük a levest, és közben előkészítjük a többi hozzávalót, nem veszítünk időt és mégis saját alaplevessel dolgozhatunk. Megéri!
- Sóval csak óvatosan, a szójaszósz is sós.
- Ízlés szerint a kacsamell rövidebb, de valamivel hosszabb ideig is süthető. Praktikus olyan serpenyőben elősütni, amely utána a sütőbe is átrakható.
- A pekingi leves kiadós (fenti adag 4 fős), előre is elkészíthető. Ha marad az üvegtésztából, készítsünk belőle a leveshez ropogós tésztatáskákat.

Kínai kel leves


Hozzávalók:
6-8 kínai kel-levél
4-8 szelet bacon
2 kanál szójaszósz
1 leveskocka
só, bors
1 liter víz

Elkészítés:
Vágd a leveleket és a bacont 15-20 mm-es csíkokra. Dobd a forró vízbe. Add hozzá a kockát és a fűszereket. Két perc múlva kész.

Horizont szelet


Tésztához:
30 dkg liszt
15 dkg porcukor
8 dkg zsír
1 tojássárgája
1 cs sütőpor
1 ek kakaópor
kb 1,5 l tej

Sárga tésztához:
4 tojásból piskóta

Krémhez:
0,5 l tej
4 ek liszt
3 cs vaníliás cukor
25 dkg margarin
20 dkg porcukor

Tetejére:
étcsokibevonó
2 dkg margarin
1 ek tej

Elkészítés:
Tészta elkészítése:
A barna tésztához a száraz anyagokat összekeverjük.Kimérjük a tejet,beletesszük a tojássárgát,elkeverjük és hozzáöntjük.Majd a zsírral összeállítjuk.Kicsit ragacsos,lisztezni kell.Két cipóra osztjuk,vékonyra kinyújtjuk -kb fél cm-esre.Jól kikenjük és lisztezzük a tepsit.
10 perc alatt kisütjük,ugyanígy a másik lapot is.
Mikor kisült,akkor fel kell lazítani a tésztát, és tálcára ki kell tenni.Míg sül a barna tészta, addig elkészítjük a 4 tojásos piskótát.
Krém elkészítése:
A lisztet elkeverjük a tejjel és lassú tűzön kavargatva megfőzzük a krémet.Hagyjuk kihűlni.
Kikeverjük a margarint a porcukorral és a vaníliás cukorral.Majd mikor teljesen kihűl a krém,apránként hozzáadjuk a margarinhoz,nagyon jól elkeverjük.
Összeállítás:
A barna tésztát bekenjük krémmel,ráhelyezzük a piskótát,megkenjük a krémmel,rátesszük a barna tésztát és azt is lekenjük.Betesszük a hűtőbe kb. 1 órára.Végén rátesszük a csokimázat és visszatesszük a hűtőbe.

2010. június 23., szerda

Joghurtos málnafagylalt mandulás szelettel


Gyors édesség fagylaltkedvelőknek. Málnakedvelőknek különösen ajánlom! Ugyanis nagyon finom :)

Hozzávalók:
1 doboz fagyasztott málna
1 nagy doboz joghurt (450 gr)
1 tubus sűrített tej (175 gr)

Elkészítés:
A hozzávalókat összeturmixoljuk. Ha fagyasztott málnából készítjük, akkor nem érdemes kiolvasztani, legalább jó hideg lesz a massza. Fagylaltgépben gyorsan elkészül, mivel jó hidegen önthetjük így a gépbe. Ha friss málnából készítjük, akkor a fagylaltgépbe töltés előtt hűtsük le alaposan.
Akinek nincs fagylaltgépe, az fagyassza meg a mélyhűtőben, közben vegye ki néhányszor és turmixolja össze a fagyott masszát.
Vagy egyszerűen egye meg málnakrémként :)

Ostya helyett készült hozzá egy kis mandulás sütemény, angolul mandulás ujjacskák a neve.

Hozzávalók:
125 gr vaj
125 gr finomliszt
50 gr barnacukor (Muscovado)
50 gr szeletelt mandula

Elkészítés:
1. A sütőt előmelegítjük 180 C fokra. Sütőpapírral kibélelünk egy kis tepsit (18x28 cm).
2. A puha vajat a cukorral habosra keverjük, gyönyörű sötétbarna lesz a cukortól. Hozzágyúrjuk a lisztet és a mandulát, puha, ragacsos tészta lesz az eredmény.
(Nagyon finom a nyers tészta is - ugyanis lenyalogattam az ujjaimról a ráragadt tésztát.)
3. Belenyomkodjuk kézzel a tésztát a tepsibe, elsimítjuk a tetejét és az előmelegített sütőben kb. 25 perc alatt megsütjük. Akkor jó, ha a teteje már megbarnult.
4. Kihűtjük a tepsiben, aztán felvágjuk hosszúkás szeletekre. Kicsit törékeny, morzsálódós, de nagyon-nagyon finom. Fagylalttal, anélkül, mindenhogy.

forrás: Kitchen Library sorozat

Gyors barackos parfé


Előkészítési idő: max. 10 perc
Fagyasztás: 2 óra
Ár: kb. 400 ft (nagyon felülbecsülve)
4 adag lesz belőle

Hozzávalók:
2,5 dl tejszín
3-4 ek sárgabaracklekvár
6 db babapiskóta
2-3 ek rum vagy valamilyen, a baracklekvárhoz illő alkohol
esetleg 1-2 ek porcukor, ha a lekvár nagyon savanykás

Elkészítés:
1. A babapiskótákat apró darabokra tördelem és megöntözöm az alkohollal. Érdemes ezt abban az edényben megtenni, amiben a fagyasztóba bekerül a parfé.
2. A tejszínt kemény habbá verem - itt jöhet hozzá a porcukor, ha szükséges.
3. A baracklekvárt hozzákeverem a rumos morzsához.
4. Az egészet óvatosan összeforgatom a kemény tejszínhabbal.
5. Beteszem a fagyasztóba, 2 óra alatt pont a megfelelő keménységűre fagy.

Azonnal lehet enni és nagyon-nagyon finom.

Málna és kókuszfagyi


Málna fagyi

250 g málna
120 g porcukor
pár csepp vanilia kivonat
200 g tejszín
100 g Mascarpone

A málnát összeturmixoltam és cseppentettem bele pár csepp vaniliát. A tejszínt felvertem kemény habbá, a Mascarponét habosra kevertem a porcukorral. Az egészet még egyszer összeturmixoltam, majd zárható tetejü dobozban betettem a mélyhütöbe. Min. 4 óra kell, hogy fagyi állagot nyerjen. Nem kavartam meg egyszer sem, így is nagyon finom, krémes lett.


Kókusz fagyi

300 g tejszín
150 g Mascarpone
130 g porcukor
1 doboz konzerv kókusztej
6-7 kanál kókuszreszelék
pár csepp vanilia kivonat

A tejszínt habbá vertem. A Mascarponét habosra kevertem a porcukorral, beletettem a vaniliát. Hozzáöntöttem a kókusztejet, majd belekevertem a kókuszreszeléket is. Óvatosan beleforgattam a tejszínhabot, szintén zárható dobozban vándorolt a mélyhütöbe. (Min. 4 óra) Ilyen isteni finom kókusz fagyit még sehol sem ettem. :)

Fagyi kisokos


Tejfagyi

1/2 l tej (vagy lehet fele tejszín is)
1 vaniliarúd kikapart belseje
4 tojás sárgája
150-200 g cukor

A tejet a vaniliával felmelegíteni. A tojást a cukorral vízgöz felett (nagyon fontos, hogy a víznek nem szabad forrnia!!) habosra keverni, majd kisebb részletekben, apránként hozzá adni a tejet és addig keverni, míg sürü masszává nem áll. Hidegvízbe állítani az edényt és kihüteni. Mehet a mályhütöbe, illetve lehet ízesíteni.


Fagyi-parfé

4 tojás sárgája
125 g cukor
1 vaniliarúd kikapart belseje
250 g tejszín - kemény habbá verve

A tojást a cukorral vízgöz felett (a víznek nem szabad forrnia!!) krémesre keverni, verni. Hozzáadni a vanilia kikapart belsejét. Hideg vízbe állítva teljesen kihüteni. Hozzákeverni a kemény tejszínt. Közben egy tetszüleges formát benedvesíteni, ráncmentesen kibélelni folpack-al és a krémet ebbe önteni. Mélyhütöben hüteni.


Gyümölcsös fagylaltok

400 g gyümölcs (tetszés szerint)
150 g cukor
1 citrom leve
1 tojás fehérje, 1 ek. cukorral kemény habbá verni
200 g tejszín félkeményre verve

A gyümölcsöt pépesíteni, majd szitán átpaszírozni, hozzáadni a cukrot és a citromlevet. 1 órát állni hagyni. Az idö letelte után hozzákeverni a felvert tojáshabot, majd a felvert tejszínt is. Mélyhütöben hüteni, esteleg többször átkeverni.

Sárgabarackos rizsfagyi


10 dkg rizs
1,5 dl víz
pici só
2 dkg vaj
3,5 dl tej
fél vaniliarúd
6 t.k. cukor
1,5 dl tejszín
fahéj
3-4 t.k. sárgabarack lekvár
2 sárgabarack

A rizst a vízben, pici sóval elöföztem. Amikor elfött a víz, hozzáadtam a vajat, elkevertem benne, majd felöntöttem a tejjel. Kikapartam a vanila magocskáit, ezt is és a rudat is beletettem a tejbe. Cukroztam. (ha valaki édesebben szereti tehet több cukrot is). Addig föztem, míg a rizs megpuhult. Ekkor félrehúztam a tüzhelyröl és lefedve hagytam a rizst dagadni. Teljesen kihütöttem. Kivettem belöle kb. a negyed részét, a többit pürésítettem, majd hozzákevertem a félretett egészben hagyott rizst is. leheletnyi fahéjjal ízesítettem. A tejszínböl kemény habot vertem és óvatosan a rizshez kevertem. Azonnal a fagyigépbe kanalaztam. Kb. 35-40 perc után kisebb adagokban belecsurgattam a lekvárt és beleszórtam az apróra kockázott barackot is. Így kissé "márványos", csíkos maradt a fagylalt.

Rumosmeggy fagyi


3 tojás sárgája
3 e.k. cukor
2 dl tej
2 dl tejszín
1 vaniliarúd magjai

zselés rumosmeggy befött

A szokásos módon vanilia fagyit gyártottam. Kikevertem a tojás sárgákat a cukorral, a felmelegített tejet és tejszín visszahütöttem, majd addig föztem a tojás sárgákkal, míg be nem sürüsödött. Hütöben teljesen kihütöttem, majd a fagyi géppel a megfelelö állag eléréséig kevertem. S.k. eltett rumos meggyet szórtam bele, jó böven és a fagyasztóban még dideregtettem egy kicsit. Sajnos minde elfogyott, egy szempillantás alatt :)

Őszibarack fagyi


5 nagy öszibarack
2 e.k. méz
(porcukor)
1 dl tejszín
300 g natúr joghurt

Az öszibarackokat hámozás nélkül, magjukat kivéve a mézzel és a tejszínnel simára turmixoltam.
(fehér húsú, piros héjú barackokat választottam és a fagyi színe miatt hagytam rajta a héjjat)
Kevés porcukrot tettem bele kóstolás után, mert az itteni barackok nem annyira édesek, mint az otthoniak. De a cukor el is hagyható. Hozzánöntöttem a joghurtot is, ezzel is átturmixoltam és már öntöttem is a gépbe. Pillanatok alatt elkészült és nagyon dominált a barack összehasonlíthatatlan íze.

PinaColada fagyi


1/2 ananász
citromlé
cukor
100 g tejszín
100 ml kókusztej

Az ananászt megtisztítottam és felkockáztam. Lecukroztam és citromlevet facsartam rá. Nem írok mennyiséget, mert ez szerintem ízlés dolga; van aki édesebben, van aki savanykásabban szereti. Betettem a hütöbe. A tejszínt és a kókusztejet egy kisebb lábasban teljesen felmelegítettem, de nem forraltam! Félretettem és teljesen hagytam kihülni. Jó fél óra múlva kivettem az ananászt a hütöböl és pürésítettem, majd összeöntöttem a tejszínes kókusztejjel. Fagyigépbe tettem és addig vártam, míg el nem érte a megfelelö állagot. Na, jó, néha azért kóstolgattam közben :)

Julcsi gyümölcsös sütije


Hozzávalók:
6 nagy tojás
20 dkg puha vaj
20 dkg cukor
20 dkg liszt
1 cs. sütöpor

tetszés szerint gyümölcs

Elkészítése:
A tojásokat szétválasztottam. A sárgákat a cukorral és a vajjal nagyon habosra kevertem. Beleszitáltam a sütöporral elkevert lisztet, majd óvatosan a krémhez kevertem. A tojás fehérjéket pici sóval kemény habbá vertem, majd ezt is nagyon óvatosan, hogy sok levegö maradjon benne, összeforgattam a lisztes masszával. Sütöpapírral bélelt, felezett tepsibe öntöttem . Az egyik felét konyakkal meglocsolt sárgabarackkal, a másik felét pedig rumos meggyel raktam ki. 170°-ra elömelegített sütöben 45-50 perc alatt megsütöttem. Hagytam kihülni, majd porcukorral megszórtam. Vigyázat! Pillanatok alatt elfogy!

Karácsonyi vajaskeksz


75 dkg liszt
25 dkg porcukor
4 tojás sárgája
25 dkg puha vaj
25 dkg vajzsír (Butterschmalz)
2 e.k. Arack (ez egy aroma)
2 e.k. fehérbor

A hozzávalókat összegyúrni, hogy teljesen homogén masszát kapjunk, majd legkevesebb fél órára hütöbe tenni. Sokkal több idö ne legyen, mert nagyon kemény lesz!
2 sütöpapír közé teszem a tésztát és kb. fél újjnyi vastagra nyújtani. Különbözö formákkal kiszúrni, sütöpapírral bélelt lemezre tenni és elömelegített sütöben, 200°-on világos arany színüre sütni.
Picit hülni hagyni, de még melegen fahéjas kristálycukorba forgatni.
Fémdobozban hetekig eláll.

Utasellátoós csokirolád


Édes ostya (sütöben)

Hozzávalók:
5 dkg vaj
5 dkg porcukor
5 dkg liszt
2 tojás fehérje

Az átszitált porcukrot és lisztet el kell keverni a vajjal és a tojásfehérjékkel. Evökanállal halmokat tenni egy sütöpapírral bélelt sütölapra; a kanál hátával szétlapítani és igyekezni, hogy lehetöség szerint kerek plecsniket kapjunk. 175°-ra elömelegített sütöben kb. 5 percig sütni. Amikor a szélei kezdenek kicsit pirulni, már ki lehet venni. Szintén gyorsan dolgozni: formára tekerni, valamilyen hengeres segítövel.


Párizsi krém

Hozzávalók:
2 dl tejszín
200 g jó minöségü étcsokoládé
2 e.k. cukor (én nem tettem bele)
10 dkg vaj

a tejszínt felmelegítettem, de nem forraltam. Beletördeltem a csokoládét (85%-os kakaótartalmút használtam) és felolvasztottam a tejszínben. Hagytam egészen langyosra, majd nem hidegre hülni. Hozzákevertem a vajat. Addig kevertem, míg elég sürü lett a krém. Hütöbe tettem, kb. 1 órára.

Csokirolád elkészítése:

A megdermedt krémet habzsák segítségével az ostyahengerekbe töltöttem.

Felolvasztottam bevonócsokoládét, fele-fele arányban ét és tejcsokisat, majd a megtöltött rolókat belehempergettem a csokoládéba. Egy nagy hústüvel beleszúrtam a krém közepébe, úgy emeltem ki a kész csokis rolókat és rácsra tettem lecsepegni. Így semmilyen nyomot nem hagytam a csoki bevonaton. Megvártam míg teljesen megdermedt a csoki és nem volt más dolgom, mint majszolni és majszolni és majszolni……………………. Azóta is majszolom. Tegnap óta semmit nem vesztett a roppanósságából, ugyanolyan finom!

Tejkrémes csokiskeksz nugáttal


Hozzávalók:
300 g étcsokoládé (magas kakaó tartalmú)
100 g vaj
3 tojás
250 g cukor
100 g liszt
1 t.k. sütöpor
pici só
3 e.k. darált mogyoró
200 g Schmand (sürü tejföl)
100 g tejszín
1 cs. habfixálópor
kb. 100 g porcukor
250 g nugát massza
1 e.k. pálmazsír (esetleg margarin)

A csokoládét darabokra tördeltem (nekem 100 g narancsos ízesítésü is volt – csak javított az ízén!) és a vajjal egy lábasban felolvasztottam. A tojásokat a cukorral habosra kevertem. A lisztet, a sütöport és egy csipet sót a tojásos habhoz dolgoztam, majd az egészet az olvasztott csokihoz kevertem. A sütöt 180°-ra elömelegítettem (légkeveréses). Teáskanállal halmokat tettem egy sütölemezre és tetejüket kicsit lenyomtam. 8 percig sütöttem. Érdemes a sütési idöt pontosan betartani, mert akkor nem száradnak ki a kekszek. Amíg hültek a kekszek elkészítettem a krémet. A schmandot (tejfölt) 50 g porcukorral kikevertem. A tejszínt a fixálóval és 1 e.k. porcukorral kemény habbá vertem, majd összekevertem a tejföllel. Ha nem elég édes, lehet utána édesíteni. A krémet elosztottam a kekszek tetején. A nugátot a pálmazsírral felolvasztottam és bevontam velük a kekszek tetejét. Hideg helyen 3-4 napig teljesen megörzik az állagukat.

Rumtopf süti


Hozzávalók:
6 tojás
20 dkg puha vaj
20 dkg cukor
20 dkg liszt
1 cs. sütöpor
gyümölcs v. befött
250 g mascarpone
porcukor ízlés szerint
4 dl tejszín
2 cs. habfixáló
csokidara

A tojásokat a vajjal és a cukorral habosra kevertem. A tojásfehérjét kemény habbá vertem és beleforgattam a másik krémbe. Beleszitáltam a sütöporos lisztet és óvatosan ezt beleforgattam a tojáshabba. Tetejét kiraktam az összevagdosott rumtopfos gyümölcsökkel. 180° ra elömelegített sütöben tüpróbáig sütöttem. Hagytam teljesen kihülni. Közben a mascarponét a porcukorral simára kevertem, a tejszínt kemény habbá vertem a fixálóval, majd a kettöt összeforgattam. A kihült sütemény tetejére simítottam a tejszínes krémet, majd csokival megszórtam.

2010. június 22., kedd

Cseresznyés clafoutis


Hozzávalók:

Fél kiló cseresznye (más gyümivel is lehet... pl. meggyel)
4 tojás
14 dkg liszt
Fél liter tej
Ízlés szerint porcukor
Vaj a tepsi kikenéséhez

Elkészítése:
Fél kiló megmosott, megszárított cseresznyét egyenletesen elterítünk egy vastagon kivajazott (az oldalát is) sütőedény alján. Nagyon alaposan felverünk négy tojást, majd felváltva belekeverünk 14 deka lisztet és fél liter zsíros tejet.

Még jobb, ha fele tej, fele tejszínt használunk, sőt, akinek a pénztárcája nem bánja, készítheti csak tejszínből is. Picit sózzuk és hozzáadunk ízlés szerint két-három-négy evőkanál porcukrot. Az egészet teljesen simára keverjük, sűrű palacsintatésztaszerű massza lesz. Ráöntjük a cseresznyére és 180 fokos sütőben 25-30 percig sütjük.

2010. június 17., csütörtök

Kovászos uborka


Végy 1 nagy uborkás üveget!
Alulra pakolj bele 1 csokor kaprot. Erre 1 sor karikára vágott nyers burgonyát. /Nem tévedés, nem kenyeret! Én öreg krumplit spájzolok be
erre a célra. A lé sose penészesedik meg, áttetszően tiszta marad és behűtve a legfinomabb nyári üdítő ital. / Erre pakolom a megmosott, fel
hasított uborkát.

Tetejére szintén karikára vágott nyers, öreg krumplit rakosgatok. Legfelülre jön még 1 csokor kemény szárú kapor, amely alkalmas arra is, hogy leszorítsa az egész rakományt. Végül leöntöm langyos, sós vízzel /ahány liter víz, annyi evőkanál só/, kistányérral letakarom, 3 nap múlva csudát tálalhat a családjának.

Sajtos bagett


Hozzávalók:
60 dkg finomliszt,
3,5 dkg élesztő,
12 dkg füstölt sajt,
8 evőkanál olaj,
2 csipet só,
2,5 dl langyos tej,
2 késhegynyi aszkorbinsav,
1 mokkáskanál sikér ( de ez kihagyható),
1 mokkáskanál cukor,
2 evőkanál langyos víz.

Elkészítése:
Mindezt bedagasztani. Én a kenyérsütő gépem gyors programját indítottam el, és 30 perc múlva, amikor leállt a dagasztással, kivettem a tésztát. Megmértem, és 10 egyenlő részre vágtam. Kisodortam kb. 22-16 cm-es téglalapokra. Mindegyikre trappista sajtot reszeltem, kb. 1 jó evőkanálnyit, majd feltekertem, mint a beiglit. A tetejét srégen bevágtam végig, és langyos vízzel megkentem. A tepsibe sütőpapírt tettem, és beleraktam hézagosra bagetteket, ott hagytam 40 percig kelni. Utána 1 tojás sárgájába kevés langyos vizet tettem, és ezzel kentem le a tetejét.

Előmelegített sütőben 190 fokon 22 percig sütöttem, 30 x 35 cm-es tepsiben.

A fenti tésztát lehet ízlés szerint megtölteni sajt helyett, kolbásszal, dinsztelt hagymával, amit apróra vágott chili paprikával ízesíthetünk, a tetejét megszórhatjuk a sajton kívül köménymaggal, sóval.

Sós kocka


Hozzávalók:
50 dkg finomliszt,
25 dkg megpuhított margarin.
1 csomag sütőpor,
2 dl tejföl,
1 db egész tojás,
2 dkg só.

Mindezt összedagasztani, legalább 1 órát hideg helyen pihentetni.
Ezután kisodorni téglalap alakúra, és kb. fél cm vastagságúra. Egy egész tojással lekenni. Én a felét trappista sajttal, a másik felét szezámmaggal szórtam meg. Négyzet alakúra felszeltem, és a gáztepsi kivajazott tepsijébe raktam.

Előmelegített sütőben 200 fokon 23 percig sütöttem.

Sajtos kocka


Hozzávalók:
50 dkg liszt,
25 dkg ráma,
20 dkg sajt,
2 tojássárgája,
4 mokkáskanál só,
2 dkg élesztő,
2 dl tejföl,
1 fél mokkáskanál cukor.

Az egészet a kenyérsütő gépembe tettem, amikor a gép leáll a dagasztással (kb. 45 perc múlva), akkor kiveszem a tésztát, átgyúrom, majd a hűtőbe teszem egy tálba pihentetni pár órát, (vagy akár egy napot is). Majd sodródeszkán kinyújtom ujjnyi vastagra, tojásfehérjével megkenem. Ezután lehet megszórni reszelt sajttal, köménnyel, szezámmaggal, lenmaggal, ki mit szeret, és kiskockára vágható.

Előmelegített sütőben 200 fokon kb. 22 percig sütni.

Milánói spagetti


Hozzávalók:
50 dkg darált hús,
1 fej vöröshagyma,
fél dl olíva olaj,
1 dl paradicsomlé,
1 zacskó milánói fix alap,
só, őrölt fehérbors, bazsalikom, oregano, kakukkfű, őrölt pirospaprika,
50 dkg spagetti tészta.

A szósz elkészítése: Az olajon megdinszteljük az apróra vágott vöröshagymát, ráöntjük a darált húst, együtt pároljuk a hús fehéredéséig. Hozzáadjuk a paradicsomlét, fűszerezzük, együtt főzzük tovább. Közben a milánói fix alapot 2 dl hideg vízben elkeverjük, és ráöntjük a szószra. Addig főzzük, amíg a hús puha nem lesz. A spagetti tésztát puhára főzzük, lecsepegtetjük a vizet róla, ráöntjük a szószt, és összekeverjük. Olíva bogyóval és reszelt sajttal tálaljuk.

Kínai rizzsel


Hozzávalók:
20 dkg teljesen megfőzött rizs,
3 evőkanál olíva olaj,
3 db zöldhagyma,
2 db csípős zöldpaprika,
10 dkg füstölt sonka,
1 evőkanál szójamártás,
2 szál sárgarépa,
1 közepes paradicsom,
reszelt gyömbér,
őrölt bors,
1 kávéskanál őrölt chilipaprika,
1 kávéskanál balzsamecet.

Előkészítés: A zöldhagymát, sárgarépát, füstölt sonkát gyermekujjnyi hosszúságú darabokra vágjuk, a paradicsomot felkockázzuk. A hozzávalókat külön edényekbe összekészítjük, mert sütés közben gyorsan kell a hozzávalókat egymás után a WOK-ba helyezni.

Elkészítés: Egy serpenyőt a tűzön átmelegítünk, amikor forró, beleöntjük az olajat. Mielőtt füstölne, megforgatjuk benne a zöldhagymát, sonkát és a sárgarépát, a csípős zöldpaprikát, a paradicsomot és a fűszereket. Kb. 5 percig pároljuk.

Az előzőleg elkészített rizzsel tálaljuk, zöld fűszerekkel díszíthetjük. Én apróra vágott zöldhagyma szárat és borsfüvet szórtam rá.

Chilis bab


Hozzávalók:
50 dkg darált hús,
30 dkg bab,
2 nagy fej vöröshagyma,
1 dl étolaj,
1 doboz kukorica konzerv,
2 dl paradicsomlé,
10 dkg apróra vágott zöldpaprika.

Fűszerek: só, pirospaprika, őrölt bors, oregano, kakukkfű és chili paprika.

Elkészítés: A darált húsból és a vöröshagymából pörköltet készítünk ( én tettem bele 1 milánói szósz alapot, ami nagyon jól megdobta!), a babot megfőzzük sós vízben. A húst, a babot és a kukoricát összekeverjük, hozzáadjuk a zöldpaprikát és a fűszereket. Paradicsomlével és vízzel felengedjük, sűrűre főzzük.

Sajtos stangli


Hozzávalók:
50dkg liszt
15dkg Ráma
2dl tejföl
3kk só
2kk cukor
1 egész tojás+ 1 sárgája- --a kenéshez egy másik kell
10dkg túró
1cs instant élesztő
5dkg reszelt sajt

A hozzávalókból lágy tésztát dagasztottam a géppel. 2x indítottam el a dagasztást, de nem kelesztettem a gépben. Deszkára kiborítottam, egyszer hajtogattam, 20 percig pihentettem. Formáztam, tepsibe raktam, tojással megkentem, jól megszórtam sajttal. Fél óra kelesztés után hideg sütőbe tettem, majd közepes hőmérsékleten pirosra sütöttem.

Kókuszos tekercs


Tészta:
40 dkg liszt
4 db tojás sárgája
1 Ráma
2 dkg élesztő - langyos, cukros tejben megfuttatjuk.
Ezeket összedolgozzuk, meleg helyen kb. 1 óra alatt megkel.

A 4 fehérjéből 40 dkg cukorral habot verünk.
A tésztából 2 cipót csinálunk. Kinyújtjuk, megkenjük a felvert tojással, megszórjuk 5 dkg kókuszreszelékkel. Feltekerjük, mint a beiglit. 2 cm-es darabokat vágunk, Rámával megkent sütőlapra helyezzük őket úgy, hogy maradjon hely a növekedéshez.
Közepes tűznél megsütjük.
Omlós, finom süti. :-)))

Májpuffancs


Hozzávalók:
30dkg darált csirkemáj (de jó a májkrém is)
1 szelet vízben áztatott, jól kinyomkodott kenyér
2 tojás
1-2 gerezd apróra vágott fokhagyma
1 közepes fej vöröshagyma, olajon megdinsztelve
só, bors, majoranna, piros paprika
1ek zsemlemorzsa
A hozzávalókat jól összedolgozzuk, kanállal forró olajba kis lepénykéket rakunk, mind a két oldalát pirosra sütjük.

Nagyon jó feltétként, de szendvicset is készíthetünk belőle. A majonéz illik hozzá.

Meggyes lepény


4 egész tojás, 40 dkg cukor, 2x 2dl tejföl (egyiket a liszt előtt, másikat utána hozzákeverni, 40 dkg liszt, 1 sütőpor.
Mindezt kizsírozott, lisztezett tepsibe önteni.
A gyümölcsöt a tetejére szórni.

Sütni: Előmelegített sütőben kb. 30 percig 200 fokon.

Kólás süti


Tészta: 6 tojás sárgáját 10 dkg porcukorral kikeverni, majd hozzáadunk 1 dl olajat, 10 dkg lisztet, 2 evőkanál kakaóport, kb. fél csomag sütőport, és a 6 tojás felvert habját.

Majd sütőpapírral kibélelt tepsibe önteni. (Ha nincs sütőpapír, tepsit kikenni rámával, és liszttel megszórni).

Én sütőpapírosan, 200 fokon 18 percig sütöttem, 30 x 22 cm-es tepsiben.

Krém: 2 tojás sárgáját + 4 púpos evőkanál lisztet fél liter tejjel állandó keverés mellett jó sűrűre megfőzni. Félretesszük.

Közben 25 dkg margarint 15 dkg porcukorral és 2 vaníliás cukorral (lehet kevés vanília aromával helyettesíteni) jó habosra keverünk, és ha már kihűt a főzött krém, összekeverjük alaposan. Még 3 jó púpos evőkanál reszelt diót ( nem daráltat!) is belekeverünk.

Máz:7 dl Colát 2 csomag tejszín ízű pudingporral sűrűre főzünk. (Ahogy sűrűsödik, hűl, úgy sötétedik a színe.)

Dermedés előtt nagyon langyosra lehűtve kell a krémre kenni.

A kihűlt tésztára rákenjük a világos krémet, majd arra a kólás mázat. Ezután hűtőbe tesszük. Aznap is lehet pár óra múlva, de másnap sokkal jobban szeletelni.

Kókuszkocka


Hozzávalók a tésztához:
50 dkg liszt,
20 dkg margarin,
6 dkg porcukor,
4 tojás sárgája,
1 csomag vaníliás cukor,
1 púpos kávéskanál szódabikarbóna,
3 evőkanál kakaópor,
0,5 dl olaj,
1 dl tejszín.

Mindezt összegyúrni, utána 2 felé venni a tésztát. A 36 x 35 cm-es tepsi alját sütőpapírral kibéleljük, és a tészta egyik felét kisodorva rátesszük, megkenjük lekvárral, erre rakjuk a tölteléket.

Töltelék:
10 dkg vaj,
20 dkg porcukor,
1 dl rum,
20 dkg kókusz.
Ezt jól kikeverni. A 6 tojás fehérjét kemény habbá verni, és belekeverni óvatosan. Erre kell a tészta másik felét kisodorva rátenni.

Előmelegített sütőben 200 fokon 20 percig sütni.

Máz: 15 dkg étcsokoládét felolvasztani, hozzákeverni 3 evőkanál olajat, és langyosan ráönteni a tésztára. Hamar megdermed.

Megjegyzés: Csoki máz helyett sárga máz: 2 tojás sárgáját 15 dkg porcukorral jó alaposan kikeverni (folyósra!), és a forró tésztára kenni közvetlenül a sütés után, majd megszórni kókusz reszelékkel.

Kapucíner szelet


6 tojás sárgáját 6 evőkanál porcukorral kikeverünk, majd hozzáadunk 1 dl étolajat, 6 evőkanál lisztet, fél csomag sütőport, 2 evőkanál kakaót, és a 6 tojás felvert habját. A tésztát sütőpapírral bélelt tepsiben megsütjük.

KRÉM: 25 dkg margarint 25 dkg porcukorral kikeverünk. 5 dl tejben felfőzünk 2 csomag tejszín ízű (esetleg vanília ízű) pudingot. A tejszínes és a vajas krémet összekeverjük, majd kétfelé vesszük, az egyik felébe 1 evőkanál kakaóport, a másikba 1 evőkanál fekete kávét keverünk. A tészta tetejére, először a fehér, majd a barna krém kerül. A tetejére csoki mázat teszünk. Én így csinálom. Veszek egy tasak csoki mázat, és a rajta levő használati utasítás szerint elkészítem. Nekem eddig mindegyik tört, vagy folyt, ez bevált és finom is! Aki nem akar csoki mázat rátenni, az megszórhatja gazdagon csoki darával is.

Én 30 x 22 cm-es tepsiben sütöttem előmelegített sütőben 200 fokon 18 percig.

Gesztenyegolyó


75 dkg gesztenyemassza
10 dkg darált keksz
10 dkg vaj
1 rum aroma
meggybefőtt
csokireszelék

A gesztenyemasszát villával összetöröm, hozzáadom a darált kekszet, a megpuhult vajat és a rum aromát. Mindezt összegyúrom, gömböket formálok, a közepükbe 1-1 meggyet teszek és beleforgatom a csokireszelékbe.

Jól lehűtve tálalom

Főzött kekszes


Hozzávalók:
30 dkg keksz,
20 dkg vágott dió,
40 dkg cukor,
25 dkg margarin,
1,5 dl tej,
1 evőkanál liszt,
3 evőkanál kakaópor,
kevés rum.

A tejet a cukorral felmelegítjük, majd hozzáadjuk a margarint, kakaóport a liszttel, és végül a törött kekszet a vágott dióval. Mintegy 4-5 percig kevergetjük, a tűzről levesszük, hagyjuk kihűlni szobahőmérsékletűre. Ezután henger alakot formálunk. Végül meghintjük kókuszreszelékkel.

Citromszelet


Hozzávalók:
30 dkg liszt,
1 egész tojás,
5 dkg zsír (vagy 6 dkg margarin),
1 csomag vaníliás cukor,
3 evőkanál kristálycukor,
0,5 dkg szalakálé.

Mindezt tejjel összegyúrni olyan keménnyé, mint a bejgli tésztát. Majd 3 részre osztjuk, kinyújtjuk késhegynyi vastagságúra. Világosra sütjük sütőlemezen (vagy a tepsi alján). Az utolsó lapot meghintjük porcukorral.

Krémje: 5 dl tejhez 4 evőkanál liszt, 4 evőkanál cukor. Simára keverni és sűrű péppé főzzük. 12 dkg porcukrot és 12 dkg vajat habosra keverünk, és a kihűlt péphez hozzákeverjük. 1 db citrom héjával és levével ízesítjük. Ehhez még + 0,5 liter tejjel 1 csomag vaníliás pudingot hozzáfőzünk. (Ha megkentem a lapokat, én teszek a tetejére 1 tepsit + 1-2 kg súlyt , és másnap szelhető!)

Illatos meggyes pite


Hozzávalók: 40-45 dkg liszt, 1/2 sütőpor, 2 tojás sárgája, 2 ek. cukor, pici só, 25 dkg margarin, 1 pohár tejföl. Összegyúrjuk, hogy jól nyújtható tésztát kapjunk.

Töltelék: 1 kg meggy, 1,5 csomag vaníliás pudingpor, 8 ek. cukor, 1 kk mézesfűszer keverék, 1/2 kk őrölt fahéj.

Elkészítés: Először elkészítjük a tölteléket. A meggyet egy kevés vízzel és a cukorral főni tesszük, kb. 5-10 percig főzzük, majd összeturmixoljuk, hogy azért darabos maradjon. Ezután a pudingporral jó sűrűre főzzük, beletesszük a mézesfűszer keveréket és a fahéjat.

Ezután a tésztát két részre osztjuk és lisztes deszkán egyenként kinyújtjuk. Az egyik tésztalapot egy kivajazott, lisztezett tepsibe tesszük, majd megszórjuk zsemlemorzsával. Erre kenjük a tölteléket, amit szintén megszórunk zsemlemorzsával majd befedjük a másik tésztával és villával megszurkáljuk. Előmelegített 180 fokos sütőben 30-40 percig sütjük. Amikor teljesen kihűlt akkor lehet szépen szeletelni. A tetejét megszórjuk porcukorral.

Répa - fél adagból készítettem, a fél kiló kiolvasztott meggyhez 1 csomag puncs pudingport tettem, és a fűszerek mellé még 1 fiola rum aroma is került.
Az eredeti recept szilvával írja, de szerintem minden gyümölccsel nagyon finom lehet.

Házi sajt


Hozzávalók:
1 l zacskós tej (nem sovány)
1/2 kg túró
5 dkg vaj (nem margarin)
1 tojás
1 mk. szódabikarbóna

bors
3 gerezd fokhagyma
snidling

A tejet felforralom, belemorzsolom a túrót, pár percig kevergetve hagyom a tűzön, míg megjelenik a savó. Leveszem a tűzről, hagyom egy kicsit állni, míg teljesen szétválik túró a savótól. Ekkor egy filteres kávéfőző szűrőjében leszűröm, hagyom jól lecsöpögni. Egy edényben felolvasztom a vajat, beleteszem a túrót, sózom, borsozom és lassú tűzön kevergetve addig főzöm, míg kissé nyúlóssá nem válik. Közben beleteszem az összenyomott fokhagymát és az apróra vágott snidlinget is. Leveszem a tűzről, beleszórom a szódabikarbónát és a tojást, jól elkeverem, és egy formába nyomkodom a masszát. Már így is jól összeáll, de hagyom teljesen kihűlni, majd a formából kiborítva is hagyom egy kicsit szikkadni a külsejét. Jól szeletelhető és nagyon finom.

Megjegyzés: mivel sokszor készítettem egyszer-egyszer előfordult, hogy nem lett nyúlós a melegítéskor a sajt, inkább egy kicsit szemcsés maradt. Nem tudom miért, talán a túró és a tej minősége befolyásolta. Ettől ugyanúgy összeállt, szeletelhető is volt, ízre meg ugyanolyan, csak az állaga volt egy kicsit más. Ízesíthető sokféle módom. Pl. köménnyel, pirospaprikával, zöldfűszerekkel. Legjobb teflon edényben készíteni, mert a sima lábasban egy vékony réteg rásül az edény aljára, ami nem leégés, de nehéz felkaparni, csak áztatva jön le. Ebből a mennyiségből kb. 40-50 dg sajt lesz. Nem sokkal olcsóbb, mint a hasonló sajtok, de érdekes és nagyon finom.

Túrós csirke


Hozzávalók:

6 db felső csirkecomb
1 fej vöröshagyma
250 g túró
150 g reszelt sajt
1 dl tejszín
petrezselyem
fokhagyma
bors, só, ételízesítő

A csirkecombokat kicsontozom (lehet egész csirkecomb is) és felkockázom. A túrót, a reszelt sajtot, a tejszínt, kevés sót, az apróra vágott petrezselymet összekeverem, ha darabos a túró krémesítem egy rúdturmix segítségével. A hagymát és a fokhagymát apróra vágom, kevés olajon megdinsztelem, szórok rá sót és ételízesítőt, majd hozzáadom a csirkehúst és együtt pirítom tovább, míg már majdnem jó. Megborsozom, hozzáöntöm a túrós masszát, amivel pár perc alatt készre párolom. Akkor jó, ha sűrű szaftja van, ezért végig fedő nélkül készítem. (Ha valaki csontos csirkecombból készíti, akkor érdemes részben letakarva párolni, de a végére ne maradjon sok szaft alatta!)

Kínai tészta


2 főre:
2 csomag tésztás levesből a tészta vagy 30 dkg egyéb tészta
1 szál póréhagyma
3-4 gerezd fokhagyma
1 kis fej vöröshagyma
1 pritamin paprika
2 db paradicsom
20 dkg kolozsvári szalonna
diónyi reszelt gyömbér (vagy gyömbérpor)
fél narancs reszelt héja
olaj, só

Ezt a fajta tésztát nem kell főzni. A vizet felforralom, sózom, beleteszem a tésztát, és lehúzom a tűzről. Csak addig hagyom benne, míg megpuhul. Leszűröm.

Wokot (vagy serpenyőt) felforrósítom, és kevés olajban megpirítom a félkarikára vágott hagymát, a felszeletelt póréhagymát, a reszelt fokhagymát és a gyömbért. Rögtön bele is teszem a kockára vágott húsos szalonnát, amivel tovább pirítom és a csíkokra vágott paprikát. Végül a kockára vágott paradicsom is és a reszelt narancshéjat. Sózom és összekeverem a kifőtt tésztával. Még együtt pirítom egy kis ideig és már kész is. A reszelt narancshéj egy érdekes ízt ad neki.

Chilis bab


Hozzávalók:
2 dobor vörösbab konzerv
1 db kukoricakonzerv
1 fej vöröshagyma
1 paprika
1 paradicsom
sűrített paradicsom
2-3 gerezd fokhagyma
só, bors
folyékony édesítő
chilipor (ha nincs friss chilipaprikánk)

A hagymát apróra vágom és megsózva egy nagyon pici olajon elkezdem pirítani. Hozzáadom a kockára vágott paradicsomot, a paprikát és a zúzott fokhagymát. Kevergetem pár percig majd a sűrített paradicsomot adom hozzá. Vagy egy kis konzervet használok vagy kb. 2 dl dobozos sűrítményt.. Előbbi esetén vízzel pótolom. A kukoricakonzerv levét hozzáöntöm és egy keveset a bab levéből is. (A többi levet nem használom fel.) Fűszerezem és lefedve pár percig párolom. Ekkor hozzáadom a babot és a kukoricát, összeforralom és ízesítem egy kis folyékony édesítővel, ha szükségesnek érezzük. Én akkor szeretem, ha egy picit csípős is, édeskés is és savanykás is.

Verdens beste


Hozzávalók:
12,5 dkg Ráma margarin
12,5 + 20 dkg cukor
12,5 dkg liszt
4 tojás
4 ek. tej
2 kk. sütőpor
vaníliakrém

A margarint habosra keverjük a 12,5 dkg cukorral, majd a 4 tojás sárgájával. Hozzáadjuk a tejet, majd a sütőporral elkevert lisztet. A tojások fehérjét keményre verjük a 20 dkg cukorral.

A sárga masszát egy sütőpapírral bélelt tepsibe kenjük, majd rá a cukros tojáshabot. 170 °C-os sütőben megsütjük.

Ha kihűlt, függőlegesen két részre vágjuk és vaníliakrémmel megtöltjük.

Vigyázni kell, mert ha magas a hőmérséklet, a tojáshab megég, míg a sárga réteg nyers marad. Nagyon finom Aranka krémporból készült vaníliakrémmel is, de a főzött vaníliakrémmel, amit egy kis rummal ízesítünk a legfinomabb.

Puncsos kocka


Hozzávalók:

A tésztához:
45 dkg liszt
1 cs puncsízű pudingpor
20 dkg Ráma
20 dkg cukor
2 tojássárgája
1 cs. sütőpor
1-1,5 dl tej

A krémhez:
2,5-3 dl tej
10 dkg margarin
10 dkg cukor
rum vagy rumaroma (ízlés szerint)
3 ek. baracklekvár
3 ek. kakaópor

Tetejére:
4 tojásfehérje
15 dkg cukor
10 dkg csokoládé

A lisztet elkeverem a pudingporral, a cukorral és a sütőporral. Elmorzsolom benne a margarint, végül összegyúrom a tojássárgájával és annyi tejjel, hogy linzertésztához hasonló állagú legyen. 3 részre osztom, mindegyiket kinyújtom (kb. 30x35 cm-es) sütőpapíron és egyenként 180 °C-os sütőben kb. 10 perc alatt megsütöm. Ha kihűltek, az egyik lapot összetöröm, a másik kettőt szép egyenesre körbevágom és a széleket is összetördelem, majd megforrósított tejjel leöntöm. A krémhez való margarint kikeverem a cukorral, hozzákeverem a kakaóport, a baracklekvárt és a rumot vagy rumaromát, végül a tejes tésztamorzsát. Ezt a krémet töltöm a két lap közé.

A tojásfehérjét felverem, közben a cukrot is beleverem, majd gőz fölött néhány perc alatt kemény habot készítek belőle. A csokit a mikróban felolvasztom és beleforgatom a hab negyedébe. A fehér habot szétkenem a süti tetején, majd a csokis habot rácsorgatom és egy kiskanállal márványosra kavarom.

Másnapra lesz igazán jó, mert addigra megpuhul a tészta.

Megjegyzés: nagyon finom sütemény, de jól válasszuk meg a rumaromát, ha azzal készítjük, mert többféle is kapható, és egyik rosszabb, mint a másik. (Se a Lidl-ben kapható színtelen, pici üveges, se a mostanában kis csavaros műanyagban lévő aroma nem finom.)!!

Ajánló

Related Posts with Thumbnails