2017. november 5., vasárnap

Pepita torta

A piskótákhoz:

8 tojás
2 × 24 dkg cukor
2 × 24 dkg liszt
1 csomag sütőpor
1 evőkanál kakaópor
8 evőkanál víz
A töltelékhez:

20 dkg vaj
10 dkg porcukor
1 dl rum
1 csomag vaníliás cukor
20 dkg darált dió
1 citrom reszelt héja
tej

4 tojásból, 24 dkg cukorból, 1 evőkanál kakaóból, fél csomag sütőporból, 24 dkg lisztből és 8 kanál vízből barna piskótát sütünk, 4 tojásból ugyanígy pedig sima sárga piskótát.

A töltelékhez 20 dkg vajat habosra keverünk 10 dkg porcukorral, majd hozzákeverünk 20 dkg darált diót, 1 dl rumot, 1 csomag vaníliás cukrot, 1 citrom reszelt héját és annyi tejet, hogy palacsintatészta sűrűségű masszát kapjunk.

A piskótákat 1 cm-es csíkokra vágjuk. Egy 2 literes lábasba folpackot teszünk és a szélén egy sárga csíkot körberakunk, majd barnát és ismét sárgát. Addig amíg a lábas közepéig nem érünk. Ezt masszával meglocsoljuk úgy, hogy a csíkok közé is kerüljön. A következő sorban a sárga csíkra barnát teszünk, a barnára sárgát. Minden sort masszával meglocsolunk. Amikor a lábas tele van (a tetejére már nem kell massza!) ráhelyezünk egy másik lábast, ami pont belefér, teleöntjük vízzel, és lenyomatjuk legalább egy éjszakára. Másnap csokimázzal bevonjuk.

Nagyon mutatós és tejszínhabbal különösen finom!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ajánló

Related Posts with Thumbnails