2012. július 31., kedd

Bolognai pizza



Hozzávalók:

Tésztához:
Gáztepsinyi adaghoz:
40 dkg liszt
1 csomag élesztő
1 dl tej
1 kávéskanál cukor
langyos víz
oreganó
bazsalikom

olívaolaj
Feltéthez:
fél kg darált hús
olaj
fél fej vöröshagyma apróra vágva
oreganó
bazsalikom
2 gerezd fokhagyma
sűrített paradicsom ízlés szerint

sajt

Recept:

A tésztához a tejet a cukorral meglangyosítom, és belemorzsolva az élesztőt, felfuttatom.

A lisztet meglangyosítom, közepébe az ujjammal mélyedést alakítok ki, ebbe öntöm az élesztős tejet. A tetejére visszakapirgálok egy kis lisztet és langyos helyen kelesztem. Amikor szépen feljött, beleteszek némi fűszert (oregano, bazsalikom) és sót ízlés szerint. Langyos víz és olaj hozzáadásával lágy tésztát dagasztok belőle. Akkor jó, ha homogén, és elválik az edény falától.

A kész tésztát még kelesztem kb. negyed órát, majd be az előmelegített, 200 fokos sütőbe. Aranysárgára sütjük. Ezalatt az olajon megfuttatom a hagymát. Hozzáteszem a húst, kavargatva pirítom, majd a fűszereket és a sót hozzáadva takarékon, lefedve párolom kb.  10 percig. A paradicsomot hozzáadva forralok egyet rajta, és mindenképpen megkóstolom :)

A tésztára terítem egyenletesen, majd megszórom sajttal (trappista és füstöltsajt kombó a nyerő) és pirosra sütöm.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ajánló

Related Posts with Thumbnails