2011. október 22., szombat

Borsos mustáros pácban érlelt tarja burgonyával, mártással és zöldfűszeres paradicsom salátával


Ezt az ételt grillezve is el lehet készíteni, viszot sütőben elkészítve is kifogástalan lett.

Hozzávalók:
4 szelet tarja
1 cs borsos mustáros grillpác
1 dl olaj
1 kisebb fej vöröshagyma
8 db közepes méretű burgonya
30-40 dkg koktélparadicsom
1 szál zöldhagyma
1 cs zöldfűszeres salátaöntet (ehhez 3 ek olaj)
fél dl vörösbor a hús sütéséhez

A húst a borsos mustáros fűszerrel bepácoljuk és pihentetjük egy kicsit.
Ez idő alatt elkészíthetjük a salátát, amihez a koktél paradicsomokat cikkekre vágjuk, a hagymát felkarikázzuk és elkészítjük hozzá a zöldfűszeres salátaöntetet, majd a tálalásig hűtőbe tesszük.
A burgonyákat meghámozzuk és vékony gerezdekre vágjuk. A hagymát vastagabb szeletekre vágjuk.
A bepácolt hús szeleteket egy tepsibe helyezzük, ráhelyezzük a húsokra a hagyma szeleteket, majd a burgonya gerezdeket is köréjük tesszük. Ez utóbbit sózhatjuk, borsozhatjuk is ízlés szerint. Aláöntjük a vörösbort és ugyanannyi vizet is, majd alufóliával lefedjük és 200 fokra előmelegített sütőbe tesszük.
Kb 2 órás sütési idővel számoljunk. Ha már a hús nagyjából megpuhult, akkor levesszük róla a fóliát és megpirítjuk a tetejét is.
Ha túl sok szaft lesz, akkor egy kanál segítségével merjül le a húsról és ebből a léből 1 evőnakál liszttel jó kis mártást készíthetünk hozzá, esetleg egy kis tejszínnel is felturbózhatjuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ajánló

Related Posts with Thumbnails