2011. október 22., szombat

Bosnyák gyuvecs


Ha nyár, akkor lecsó. Valóban minden háznál mondhatni másképp készítik el. De nem csak nálunk, hanem a Világ más országaiban is készítenek lecsót vagy annak rokonait. A Balkánon készítik ezt az ételt és a gyuvecs annak kerámiaedénynek a neve, amiben készül. A lecsó és a rizses hús keresztezése. A bosnyákok birkahússal, a szerbek sertéssel csinálják, a bolgárok pedig rizs helyett krumplit tesznek bele.

Hozzávalók:
50 dkg hús (tetszőlegesen birka, sertés akár szárnyas hús is)
3 ek olaj a hús sütéséhez
2 gerezd fokhagyma finomra zúzva
4 szelt húsos szalonna vagy kb 15 dkg felkockázva
1 nagy fej vöröshagyma felkarikázva
20 dkg rizs megmosva
50 dkg paradicsom apróra vágva
30 dkg paprika kicsumázva, kimagozva, apróra vágva
1 tk majoránna
1 tk pirospaprika
só, bors

A húst apró kockákra vágom, majd kevés olajon előpirítom és sózom, borszom majd a végén hozzákeverem a fokhagymát is és leveszem a tűzről.
Egy beáztatott cseréptál aljába lefektetem a húsos szalonnát, melyre a hagyma karikákat teszem. Erre kerül a rizs, majd a paprika és a paradicsom (egy kevés paradicsomot félre tehetünk, amivel majd a húst beborítjuk). Sózom és borsozom, megszórom a majorannával. Végül a tetejére kerülnek a husi kockák, amiknek a tetejét megszórom a pirospaprikával (ilyenkor mehet rá esetleg paradicsom) Ráteszem a tál tetejét és a hideg sütőbe teszem be a tálat. 180 fokra állítom a sütőt és legalább 1,5 órát sütöm, majd fél órát még a teteje nélkül, amíg megpirul a hús.
Melegen, de akár langyosra hűlve is nagyon finom, laktató főétel.

Forrás: recepteszter.blogspot.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ajánló

Related Posts with Thumbnails