2010. július 19., hétfő

Tortilla babos virslivel


Hozzávalók a tortilla alapreceptjéhez:
30 dkg liszt, 3 dkg zsír (2 ek. olaj), 1,5 dl langyos víz,
fél tk. szárított élesztő ( de ha nincs a sima élesztő is megteszi kb 2 dkg) 1 tk. só
Töltelékhez:
4 fej vöröshagyma, 2 pár virsli, 25 dkg bab, tejföl, majonéz

Elkészítése:
Összekevertem a hozzávalót, simára dolgoztam és 6 cipóra osztottam. Fél órát kelni hagytam, majd kinyújtottam kb.18 cm-es átmérőjű kör alakúra. Én palacsinta sütőbe sütöttem ki, amit nem is kellett olajozni. 3-4 perc alatt sül ki, természetesen mindkét felét meg kell sütni.

A töltelék a következőképpen készült:
A babot megfőztem, de csak kevés vízben és odaügyelve nehogy lesüljön. Picit mindig öntöttem hozzá. A végén beleraktam a felkarikázott virslit és együtt még egy pár percig főztem, majd hagytam, hogy elforrja a levét.
A hagymát felkarikáztam, kevés olajon odatettem dinsztelődni, sóztam és fedő alatt hagytam kicsit párolódni. Persze gyakori kevergetés mellett. Mikor a hagyma jól megpuhult hozzádobtam a virslis babot pici főzőlevével együtt.
A kisült tortillából tölcsért formáztam és megtöltöttem a babos töltelékkel. Majonézt összekevertem egy kis tejföllel ezzel meglocsolva tálaltam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ajánló

Related Posts with Thumbnails